Magyarország

Erdőterületet növelnek a Mecsekben

Published

on

Autó halad a Mecsekben Pécs közelében 2020. október 26-án. | Fotó: MTI / Sóki Tamás

A klímaváltozás negatív hatásainak ellensúlyozása céljából a Mecsekerdő Zrt. elegyes erdőket alakít ki a következő tíz évben a Kelet-Mecsekben, így ott kétezer hektárral növeli a folyamatos erdőborítású területet.

A Baranya megyében gazdálkodó társaság hétfői közleményében felhívta a figyelmet, hogy az erdőket fenyegető veszélyek közül a klímaváltozás negatív hatásai a legjelentősebbek, ez pedig a Kelet-Mecsek erdeiben különösen a bükkállományra gyakorol negatív hatást. 

A Kelet-Mecsek tájvédelmi körzet erdeinek több mint fele, 64 százaléka áll természetvédelmi oltalom alatt, amelyből 10 százalék fokozottan védett. A térségben az erdősültség magas, az erdőállomány több mint egyötöde 100 év feletti, idős erdő. Az itteni erdők közel egyharmada kocsánytalan tölgy, 24 százaléka bükk, 16 százaléka pedig cser.

A Mecsekerdő Zrt. a következő tíz évben magvalósuló erdőfelújítások során a Kelet-Mecsekben elegyes erdők kialakítását tervezi, mert ezeknek a magasabb fokú biodiverzitása nemcsak változatos erdőképet eredményez, hanem jelentősen növeli a klímaváltozással szembeni ellenállóképességüket is.

Így több mint 2000 hektárral nőhet a folyamatos erdőborítású terület a Kelet-Mecsekben, ami meghaladja a jogszabályi előírásokban foglaltakat. A terület egy részén örökerdő-gazdálkodás folyik majd, más része pedig faanyagtermelést nem szolgáló erdővé válik.

A tervek szerint egy évtized múltán a Kelet-Mecsek állami erdeinek közel egyharmadában lesz jellemző a folyamatos erdőborítást biztosító üzemmód: 18 százalék az örökerdő-gazdálkodási, 9 százalék pedig faanyag-termelést nem szolgáló terület.

A következő években a Nyugat-Mecsek, a Közép-Mecsek, a Zselic, valamint a Villányi-hegységet is érintő Kelet-Ormánság erdészeti terveinek megújítása lesz a fő feladat a térségben.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version