Nagyvilág

Leclerc nyert, a Red Bullok elszálltak

Published

on

AZ IDÉNYNYITÓ RAJT UTÁNI PILLANATOK | FOTÓ: OZAN KOSE / AFP

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Formula-1-es világbajnoki szezon idei első futamát, a Bahreini Nagydíjat vasárnap Szahírban. A két Red Bull nem bírta a verseny végét. 

A 24 éves Charles Leclerc a pole pozícióból rajtolva, kiváló versenyzéssel diadalmaskodott, és teljesen megérdemelten aratta pályafutása harmadik sikerét. A Ferrari ráadásul kettős győzelemmel indította az esztendőt, Leclerc mögött ugyanis csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. ért célba másodikként. A dobogó harmadik fokára a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel, a címvédő Max Verstappen (Red Bull) műszaki hiba miatt a futam végén kiállni kényszerült.

A 2022-es idény első rajtját az élmezőny tagjainak többsége jól kapta el, Valtteri Bottas (Alfa Romeo) viszont beragadt, ő egy kör alatt a hatodikról a tizenkettedik helyre csúszott vissza. Az első három pozícióban kisebb csaták és előzési próbálkozások ellenére maradt a Leclerc, Vertappen, Sainz sorrend, ugyanakkor az első néhány körben Kevin Magnussen (Haas) gondoskodott a nézők szórakoztatásáról, rövid ideig haladt a negyedik helyen is, de hamarosan visszaesett a hetedikre.

Az első kerékcserék után Leclerc és Verstappen vívott látványos csatát az első helyért három körön keresztül, ebből úgy tűnik, hogy a szabálymódosításokkal az F1 irányítói elérték a kitűzött célt, vagyis több lett a szoros küzdelem és az előzés, így izgalmasabbá vált a verseny.

A folytatásban Leclerc-nek sikerült meglépnie, a második kerékcserék előtt már négy másodperc volt az előnye holland riválisával szemben. Ez a különbség a boxkiállások után sem csökkent jelentősen, miközben a másik Ferrarival Sainz tartotta a harmadik pozíciót, mögötte Sergio Pérez (Red Bull) száguldott negyedikként, aztán a két Mercedesben Hamilton és George Russell következett.

A hajrában Pierre Gasly (Alpha Tauri) versenyautója kigyulladt, a műszaki mentés idejére a versenybíróság pályára küldte a biztonsági autót, amely hét körrel a leintés előtt engedte újra útjára a mezőnyt.

Az újraindításnál megmaradt az addigi sorrend, Leclerc jó ütemben startolt, Verstappen pedig nem tudott jól reagálni a monacói indulására. A világbajnoki címvédő holland pilótának ráadásul műszaki gondjai adódtak, így három körrel a vége előtt feladni kényszerült a versenyt. Az utolsó kör elején a motorprobléma miatt megálló Pérez mellett is el tudott menni Hamilton, így annak ellenére megkaparintotta a harmadik helyet, hogy a Mercedesek egyértelműen lassúbbak voltak a Ferrariknál és a Red Bulloknál.

A világbajnokság a jövő hétvégén Dzsiddában, a Szaúdi Nagydíjjal folytatódik.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version