Magyarország

Nem vörösiszap ömlik a Sajóba

Published

on

A Sajó folyó elszíneződött vize az egykori vasércbánya közelében a felvidéki Szalóc (Slavec) közelében 2022. március 14-én. | Fotó: MTI / Komka Péter

Nem lúgos vörösiszap, hanem vas-oxid tartalmú anyag került a Sajóba Szlovákiában; a folyó magyarországi szakaszán határérték alatt van a toxikus fémek mennyisége a vízben – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleményben jelentette be, hogy hivatalos tájékoztatás még mindig nem érkezett a szlovák féltől a szennyezéssel kapcsolatban. Így a magyar hatóság a nemzetközi Duna-védelmi egyezmény keretében és a Magyar–Szlovák Határvízi Bizottságon keresztül kéri a szomszédos országot a kármentesítés haladéktalan megkezdésére.

 

Szlovákiában is látható

A magyar vízügyi szakemberek március 13-án, vasárnap a közösségi médiából értesültek arról, hogy a Szlovákia területén található egykori Siderit üzem telephelyéről, az alsósajói vasércbányától szennyezett víz folyik a Sajóba. A káresemény felderítése érdekében haladéktalanul intézkedtek: a folyó magyarországi szakaszára az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság másodfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el, egyidejűleg tájékoztatták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt, a vízügyi hatóságot, valamint a területileg illetékes nemzeti park-igazgatóságot, hogy ha szükségessé válik, akkor a lakosságot figyelmeztethessék a Sajóból történő vízhasználat mellőzésére.

A szennyezés jelenlegi helyzetének megállapítására a folyó szlovákiai szakaszán szerdán is helyszíni felderítést végeztek: a bányaüzemből továbbra is szennyezett víz folyik. A Sajó elszíneződése a szlovák részen szerda reggel már Csoltó település alatt is látható volt, halpusztulást, szaghatást azonban ezen a szakaszon sem észleltek a vízügyi szakemberek.

 

Normál állapot

Az OVF vizsgálata szerint a magyarországi szakaszon a folyó vize az érzékszervi tapasztalatok alapján a normál állapotot mutatja, víztér-elszíneződés, szaghatás, partvonal menti kiülepedés, halpusztulás nem figyelhető meg, a merített minta tiszta, átlátszó.

Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság külső akkreditált laboratóriumot kért fel a szennyezőanyagok pontos meghatározására. A vizsgálatot a határszelvény térségében, Sajópüspökinél végezték el. Az eredmény azt mutatta, hogy a vízből mért toxikus fémek mennyisége mind határérték alatt van a magyarországi folyószakaszon. Az arzéntartalom az ivóvízminőségi határérték tizede. Mivel a szennyezés egy használaton kívüli vasércbányából került a folyóba – vagyis nem lúgos vörösiszap, hanem vas-oxid jellegű –, a vastartalom némileg magasabb, de a magyar Sajó-szakasz esetében ez nem kirívó érték.

A mérések szerint a Magyarországra érkező vízhozam a szennyezéstől 65 kilométerre, a határszelvénynél, vagyis Sajópüspökinél szerda reggel másodpercenként 6,1 köbméter volt, ami 400-600-szoros hígítást jelent. Így az OVF a szennyezésről azt állapította meg, hogy a magyarországi szakaszon „egyelőre nem okoz kezelhetetlen terhelést”, de amíg az adatok a határértékeknek megfelelően nem állandósulnak, addig folytatják a rendszeres vízmintavételt és a laboratóriumi elemzést.

 

Már megtapasztaltuk

A közösségi médiában megjelent hírek azért okoztak kisebbfajta pánikot a közvéleményben, mert a vas-oxidszennyezésről sokan úgy gondolták, hogy vörösiszap ömlik a Sajóba, ez pedig ökológiai katasztrófához vezethetett volna.

Magyarországon egyébként is rossz emlékeink vannak a vörösiszapról. Mint ismeretes, ez a timföldgyártás során keletkező melléktermék 2010 októberében okozott katasztrófát hazánkban, amikor a Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tárolójának gátja átszakadt és mintegy egymillió köbméter zagy öntötte el Dvecser, Kolontár és Somlóvásárhely településeket.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version