Nagyvilág

Az USA szerint Oroszország mostanra az ukrajnai invázióra összegyűjtött erőinek majdnem 100 százalékát bevetette

Published

on

MEGSEMMISÍTETT OROSZ GYALOGSÁGI JÁRMŰVEK HARKIVBAN 2022. FEBRUÁR 28-ÁN | FOTÓ: SZERGEJ BOBOK / AFP

Szakértők szerint 127 zászlóaljnyi haderőről van szó. 

A Guradian és a HVG idézi a Pentagon tisztviselőjét, aki szerint az oroszok eddig több mint 625 rakétát indítottak a harcok során, főként rövid- és közepes-hatótávolságúakat és cirkálórakétákat. Egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselő szerint Putyin mostanra már közel 100%-ban bevetette azt a több mint 150.000 fős erőt, amelyet az invázió előtt Ukrajna körül összegyűjtött. Az USA továbbá úgy ítéli meg, hogy Ukrajna légterében még nincs teljes orosz légifölény, mivel az ország erőinek még mindig rendelkezésre áll és repül a legtöbb repülőgépe, és a légvédelme is működik. Fehérorosz csapatoknak továbbra sincs nyoma Ukrajnában, és semmi jele annak, támadásra készülnének. A Pentagon szerint Putyin Szíriában toboroz harcosokat a háborúhoz, de ezt még nem erősítették meg más források. 

Összességében az orosz offenzívát úgy jellemezte egy amerikai tisztviselő, hogy szinte elakadt. Szerinte ez a kemény ukrán ellenállásnak és az orosz erőkön belüli „belső problémáiknak” köszönhető. Boris Johnson brit miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján szintén azt jelentette be, hogy az invázió lelassult. Ugyanakkor a Pentagon munkatársa arra figyelmeztetett, hogy az orosz csapatok délen jobb tempóban haladnak, és Putyin még mindig sokkal nagyobb erő felett rendelkezik. Az Egyesült Államok és szövetségesei által szállított fegyverek továbbra is szárazföldi útvonalakon jutnak el Ukrajnába. „Idővel ez nehezebbé válhat, de ezt még nem láttuk” – mondta.

Az Egyesült Államok és más NATO-tagállamok eddig 17 ezer páncéltörő és 2000 Stinger légvédelmi rakétát küldtek Ukrajnába – nyilatkozta egy magas rangú amerikai tisztviselő a CNN-nek. Oroszország inváziójának kezdete óta 14 ország küldött „biztonsági segítséget”; a fegyverek egy meg nem nevezett repülőtérre érkeztek. A 350 millió dolláros amerikai biztonsági segélycsomag „túlnyomó többségét” egy tisztviselő szerint már el is szállították Ukrajnának, mindössze egy héttel azután, hogy a Fehér Ház hivatalosan jóváhagyta azt. Azonban már február 24-e, az orosz invázió kezdete előtt is szállítottak katonai teherszállító repülőgépek tucatjai – különösen a C-17-esek fegyvereket az átadási pontokra, ahonnan azokat Ukrajnába lehetett továbbszállítani.

hvg.hu / MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version