Nagyvilág

Öt év után kibékült a feleségével Ben Stiller

Published

on

Fotó: Jörg Carstensen / dpa / AFP

Hollywoodban szinte minden napra akad egy szakítás, kibékülés viszont annál kevesebb.

Ezért is kapták fel a fejüket sokan, miután tavaly Ben Affleck és Jennifer Lopez 18 évvel a szakításukat követően újra összejöttek, immár mindketten elvált, többgyermekes szülőként. A pandémia nehézségei kovácsolták össze újra Ben Stillert és Christine Taylort is, akik 18 évig éltek együtt, mielőtt öt éve különváltak. 

Az Apádra ütök 56 éves sztárja az Esquire magazinnak adott interjúban elmesélte, hogy amikor 1999-ben, egy – soha adásba nem került – tévéshow forgatásán találkozott későbbi feleségével, szerelem volt első látásra. Ekkoriban még Calista Flockhart volt a párja, de hamarosan szakítottak, és a következő Emmy-gálán már Christine-nel az oldalán sétált végig a vörös szőnyegen. Számos filmet készítettek együtt, a Zoolander 1-2, a Trópusi vihar és a Kidobós: Sok flúg disznót győz című vígjátékokban is láthattuk őket. 2002-ben megszületett a lányuk, Ella Olivia, majd 2005-ben a fiúk, Quinn Stiller. Sokáig elválaszthatatlannak tűntek a világ szemében, szinte az egyetlen normális hollywoodi párnak, aztán 2014-ben Stiller csavart labdát kapott az élettől: a prosztatarák agresszív változatát diagnosztizálták nála, két hónappal később műtéttel eltávolították a prosztatáját. Azóta kampányol a rendszeres szűrővizsgálatok mellett, mert szerinte ez mentette meg az életét. Bár a nehéz időszakot még egy párként vészelték át, Stiller számára a traumát mély érzelmi válság követte. Végül 2017-ben feleségével bejelentették, bár még mindig szeretik és tisztelik egymást, úgy döntöttek, külön folytatják, ami általános megdöbbenést keltett. A jegygyűrűik lekerültek, ám a válást hivatalosan sosem indították el, és jó kapcsolatban maradtak, ami segített, hogy végül visszataláljanak egymáshoz. Stiller az első nagy karantén elején költözött haza, de nem csak az összezártság ösztönözte őket, hogy rendbehozzák kapcsolatukat. A színész ráébredt, hogy nem fektetett elég energiát a házasságába, és soha nem fog a feleségéhez fogható nőt találni. Rájött, hogy a kapcsolatuk működhet, ha elfogadja, miben mások és miben hasonlítanak. Példaként említette a lovaglást, amitől ő fázik, de ettől még örülhet neki, hogy a gyerekei vele ellentétben szeretnek lovagolni.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version