Kiemelt hírek
Amerika beszáll, ha kell
Joe Biden a Fehér Ház keleti termében adott tájékoztatást az ukrajnai orosz invázióról.
Az amerikai elnök elítélte Vlagyimir Putyin „brutális támadását Ukrajna népe ellen”, és azzal vádolja az orosz vezetőt, hogy minden elé tárt diplomáciai lehetőséget elutasít.
„Ez egy előre megfontolt támadás” – mondta Biden, kijelentve, hogy Putyin elnök hónapok óta tervezte Ukrajna lerohanását.
Joe Biden szerint kizárólag az orosz elnök viseli felelősséget az Ukrajna elleni támadásért, és bejelentette, hogy az amerikai kormány szigorúbb szankciókat fog bevezetni Oroszországgal szemben, válaszul a kiterjesztett invázióra.
„Putyin az agresszor. Putyin választotta ezt a háborút. És most ő és országa viseli a következményeket” – jelentette ki az elnök.
Biden elmondta, hogy a szankciók további négy orosz bankot érintenek majd, amelyek nem szerepeltek a szankciók első részletében, köztük a VTB-t, az ország második legnagyobb bankját.
„Ez súlyos költségeket fog róni az orosz gazdaságra mind rövid, mind hosszú távon” – vélekedett.
Joe Biden szerint az amerikai olaj- és gázipari vállalatoknak „nem szabad kihasználniuk ezt a pillanatot”, miközben aggódnak, hogy az ukrajnai orosz invázió miatt meredeken emelkedni fognak a gázárak.
Az elnök közölte, hogy szükség esetén további olajat szabadít fel a stratégiai kőolajkészletből, mivel kormánya szorosan figyelemmel kíséri az energiaipart.
„Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy korlátozzam a fájdalmat, amelyet az amerikai emberek a benzinkutakon éreznek, de ez az agresszió nem maradhat válasz nélkül” – mondta Biden.
Közben Antony Blinken, az Egyesül Államok külügyminisztere interjút adott az ABC News-nak, ahol a műsorvezető megkérdezte tőle, elképzelhetőnek tartja-e, hogy Putyin túllép Ukrajna határain. Antony Blinken azt válaszolta, hogy természetesen elképzelhetőnek tartja, de „egy nagyon erős dolog áll Putyin útjában, ez pedig a NATO alapító egyezményének az 5. cikke. Vagyis aki megtámad egy NATO-tagállamot, az megtámadja az összes NATO-tagállamot.”
Joe Biden pedig korábban kijelentette, hogy amennyiben Oroszország megtámad egy NATO-tagállamot, akkor biztos, hogy az Egyesült Államok beszáll a háborúba.
168 / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!