Magyarország

Szülőkkel és a vezetőséggel együtt tiltakoztak ma az egyik általános iskolában a pedagógusok

Published

on

Forrás: Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola / Facebook

Országszerte félszáz iskola, több mint ezer tanár. Tovább gördül a pedagógusok polgári engedetlensége. 

A Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola tanáraival a szülők is tiltakoztak.

Mint Kincses Edit a 168-nak elmondta, az összesen 330 tanulós iskolából két osztálynyi gyerek volt kedden bent, de ők is csak azért, mert programjuk volt. A szülők azzal is támogatták a pedagógus közösséget, hogy nem vitték, vagy nem engedték iskolába a gyerekeiket. A teljes felső tagozat hiányzik. A vezetőség szintén tiltakozik, így ők is támogatják a tanárok magánakcióját.

A budapesti Kosztolányi Dezső Gimnázium közleménye szerint kedden négy órát nem tartanak meg.

„Gimnáziumunk alábbi tanárai, a mai napon, 2022 február 22-én, polgári engedetlenségi akcióban vesznek részt. Nem vesszük fel az első négy tanítási órában a munkát, nem végzünk oktatási, nevelési tevékenységet. A figyelemfelkeltő eseményben való részvételünkről önállóan, egyenként, jogtudatos állampolgárként döntöttünk.

Akciónkat kollégáinkért, iskolánk minden munkatársáért, az oktatás összes szereplőjéért és legfőképp az ország diákságáért tartjuk.

Kiállásunkkal a Magyar Közlönyben 2022. február 11-én megjelent 36/2022. (II.11.) Kormányrendelet ellen tiltakozunk, amely álságos módon a járványügyi vészhelyzetre hivatkozva meghatározza, milyen oktatási-nevelési tevékenységekben köteles részt venni egy pedagógus egy esetleges sztrájk esetén. Teszi ezt úgy, hogy azzal a sztrájkot érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi, végképp kiüresíti a munkavállalói jogérvényesítés ezen formáját, így alaptörvénybe foglalt jogunktól foszt meg.

A budapesti Kempelen Farkas Gimnázium 35 dolgozója (a tantestület 80 százaléka) is szolidaritást vállalt kedden, és kiállnak amellett, hogy a sztrájk alapjog.

Szintén polgári engedetlenségetbe kezdett ma a budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium, Ady Endre Gimnázium, a pécsi Leövey Klára Gimnázium, a miskolci Hermann Ottó Gimnázium, a tatabányai Pólya György Általános Iskola, a budapesti Dózsa György Gimnázium, a váci Madách Imre Gimnázium, a Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola, és a Martonvásári Beethoven Általános Iskola.

Bánhidi Emese

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version