Kiemelt hírek

Valijeva összeomlott, Bach még bele is rúgott

Published

on

Fotó: AFP / Anne-Christine Poujoulat

Az orosz Anna Scserbakova nyerte a női műkorcsolyázók versenyét a pekingi téli olimpián, míg a doppingbotrányba keveredett 15 éves honfitársa, a csütörtöki kűrt élről kezdő Kamila Valijeva nem bírta el a nyomást, még a dobogóról is lecsúszott.

A rövidprogram után második, tavaly világbajnok Scserbakovának – aki részese volt a pekingi csapatsikernek – a két négyfordulatos ugrása hibátlan volt, és végig sugárzott róla a magabiztosság. Mivel a 17 éves műkorcsolyázónak a programja technikailag is erősnek bizonyult, ráadásul nem is hibázott, így 255,95 pontjával átvette a vezetést.

 

Teljes összeomlás

Már csak a januári Európa-bajnokságon aranyérmes Valijeva volt hátra, aki a keddi rövidprogram után az élen állt. Az volt a kérdés, hogy elviseli-e a doppingesete miatt ránehezedő lelki nyomást. Ravel Bolerójára előadott szabadkorcsolyázása elején bemutatott ugrásai sem voltak már hibátlanok, az első triplájánál letenyerelt, a második négyfordulatosánál megbillent, a következőnél pedig elesett. Később volt egy újabb megbillenése. A produkciója végén nagyot legyintett, aztán arcát a tenyerébe temette, és látszódott, erősen küzd, hogy visszatartsa a könnyeit, mert érezte, ez kevés lesz az aranyéremhez. Végül 224,09 pontja csak a negyedik helyre volt elegendő, azaz a dobogóra sem fért fel, így viszont az első három már Pekingben megkaphatja medáljait.

Valijeváról a múlt héten derült ki, hogy egy december végén adott doppingmintájának vizsgálata pozitív eredménnyel zárult. Ezért a pekingi csapatverseny érmeit nem adták át – az oroszok megnyerték a viadalt -, s egészen hétfőig kérdéses volt, hogy folytathatja-e szereplését a játékokon. Az Orosz Olimpiai Bizottság az ilyenkor automatikus előzetes eltiltást felfüggesztette, ám döntését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) is megtámadta a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), mely ugyanakkor hétfőn helybenhagyta a határozatot. A bíróság magát a doppingesetet még nem vizsgálta. A CAS döntését követően a NOB közölte, hogy azokban a számokban, amelyekben Valijeva dobogós, az ügyének teljes lezárása után lesz majd éremosztás.

 

A NOB ellene volt

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kijelentette, hogy ellenezték a doppingügybe keveredett orosz műkorcsolyázó olimpiai szereplését, ám keresetük veszített a bíróság előtt, így nem volt más választásuk és engedték indulni a csapatban első, egyéniben pedig negyedik helyen záró 15 éves Európa-bajnokot.

A német sportdiplomata pénteken, egy nappal a női verseny lezárása után kiemelte, hogy a különféle vizsgálatok tekintetében a NOB-nak korlátozott eszközei vannak, ők nem rendőrség, de a fair, tisztességes versenyben minden sportolóra ugyanazokat a szabályokat kellene alkalmazni.

„A Valijeva-ügyből fakadnak problémák, beleértve a kiskorúak szereplését felnőtt mezőnyben, és megbeszéléseket kezdünk arról, hogy a jelenlegi korhatár megfelelő-e” – mondta a NOB elnöke. A jelenlegi szabályozás szerint 15 évesek már indulhatnak a felnőttek versenyében.

 

A nagypapa gyógyszere

Valijeváról másfél hete derült ki, hogy egy december végén adott doppingmintájának vizsgálata pozitív eredménnyel zárult. Ezért a pekingi csapatverseny érmeit nem adták át – az oroszok megnyerték a viadalt –, s egészen hétfőig az is kérdéses volt, hogy folytathatja-e szereplését a játékokon. Az Orosz Olimpiai Bizottság az ilyenkor automatikus előzetes eltiltást felfüggesztette, ám döntését a NOB, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) is megtámadta a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), mely viszont helybenhagyta a határozatot. A bíróság magát a doppingesetet még nem vizsgálta.

 A CAS döntését követően a NOB közölte, hogy azokban a számokban, amelyekben Valijeva dobogós, az ügyének teljes lezárása után lesz majd éremosztás.

A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) múlt pénteken jelentette be, hogy Valijeva mintájában a doppingszerek közé tartozó trimetazidinre bukkantak. Ezt a szert a szívizom kezelésére szokták alkalmazni, egészséges ember szervezetében pedig javítja a vér oxigénellátását. A sportoló ügyvédeinek védekezése alapján a szer úgy került Valijeva szervezetébe, hogy tévedésből a nagyapjának felírt készítményt vette be.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version