Kiemelt hírek

Márki-Zay Péter is évet értékelt

Published

on

Forrás: Márki-Zay Péter hivatalos Facebook-oldala

Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje február 17-én tartotta meg országértékelő beszédét, amelyen felszólalt az ellenzék többi vezetője is. 

Karácsony Gergely főpolgármestertől Donáth Annáig az ellenzék vezető politikusai szólaltak fel a miniszterelnök-jelölt előtt. Hitet tettek a jólét, a demokrácia és korrupciómentes közélet mellett. „Ha elmúlik ez a pszichózis, a terror, ami rányomja a bélyegét minden egyes napunkra, akkor mi magyarok is meg fogjuk érteni, hogy csak egy hazánk van, amiben mindenkinek el kell férnie” – mondta például Dobrev Klára. 

 

Nem előre megy

Márki-Zay Péter azzal kezdte beszédét, hogy tizenkét évvel ezelőtt ő is Orbán Viktort támogatta, aki páratlan politikai lehetőséghez jutott azzal, hogy háromszor kapott kétharmados felhatalmazást. Ezzel a lehetőséggel és az Európai Unitótól kapott több tízezer milliárddal  Magyarország a környező országok nyomdokaiba léphetett volna, ehelyett Romániánál is rosszabbul teljesít. Márki-Zay ugyanakkor elismerte, a jelenlegi kormányzat bizonyos eredményeit meg kell tartani, mint a közmunka, a határon túli magyaroknak adott állampolgárság, vagy a határkerítés. Ugyancsak elismerte, hogy Orbán Viktor tizenkét év után most először nemcsak ellopja a magyarok pénzét, hanem vissza is ad belőle – például a 13. havi nyugdíj, a bérrendezés, vagy az adóvisszatérítés formájában –, majd kifejtette: azért csak most került erre sor, mert közelednek a választások. „Ezt önök máris nekünk, az egységes ellenzéknek köszönhetik” – állította. 

Szerinte az Uniótól kapott több ezer milliárdok „degeszre tömött zsebekben, papírzacskókban, nejlonzsákokban” lapulnak, mert a Fidesz kormányzati szintre emelte a korrupciót, ráadásul a miniszterelnök gazdaságpolitikája gyenge forintra és olcsó munkaerőre épült, pedig enélkül is lenne kereslet a magyarok tehetségére. „Alattvalót csináltak mindenkiből, aki nem hagyta még el az országot egy jobb élet reményében” – jelentette ki.  Megemlítette a jogállami mechanizmus miatt visszatartott 15 ezer milliárd forintot is, amelyhez szerinte Magyarország nem juthat hozzá mindaddig, amíg a miniszterelnök egy tolvaj. „Ha Orbánék mennek, 15 ezer milliárd forint jön” – közölte. Odáig ment, hogy „még a fideszeseknek is az az érdeke, hogy leváltsuk a Fideszt”.

 

Helikopteres, jachtos világ

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje beszédében hosszasan ecsetelte az ország problémáit, amelyeket mind a jelenlegi kormányzat számlájára írt. Szerinte az elmúlt időszakban az ország nem előre, hanem lefelé ment minden tekintetben. Emiatt „tisztességes keresztény, konzervatív ember nem szavazhat a Fideszre.” A politikus felrótta Orbán Viktornak, hogy évértékelő beszédében figyelmen kívül hagyta az ország problémáit, például hiányolta Orbán részvétnyilvánítását a járványban elhunyt negyvenezer ember szeretteinek. Szerinte a világ százkilencvenhét országának vezetői közül százkilencvenhat kezelte jobban a járványt, mint Orbán Viktor. 

Arról is beszélt, hogy az Unióban Magyarországon élnek a legtöbben a szegénységi küszöb alatt, az államadósság évről évre csúcsot dönt, vágtat az infláció. „A Fidesz tagjai magyarok milliói elől zárták el a felemelkedés lehetőségét, de korlátlan lehetőséget biztosítottak maguknak” – monda, hozzátéve: „Ez egy helikopteres, jachtos, kert végében futballstadiont építő világ.” Szerinte Magyarországon ma még a legegyszerűbb hétköznapi dolgokat sem lehet elintézni politikai kapcsolatok nélkül, mert a kiváltságosok hálója átszövi az országot. Megemlítette Völner Pált és Rogán Antalt is, akik szerinte a kiszolgáltatottak kárán gazdagodnak. Arról is beszélt, hogy akik írják a törvényeket, azokra nem vonatkoznak, kiemelve: „ez a Szájerek, Borkaik, Kaleták beteges világa, ezt kell leváltani április 3-án.” 

 

Az árak helyett a bérek emelkednek

Márki-Zay Péter a beszéde végén a kormányzati terveiről beszélt. Megígérte, az új kormány felemeli majd a legszegényebbeket, az árak helyett a bérek fognak emelkedni és megakadályozzák az elvándorlást. Digitálissá teszik a tananyagot és visszaadják a tankönyvválasztás szabadságát. Le fogják állítani a presztízs beruházásokat és nem építenek több üresen kongó stadiont. Átlátható lesz a sporttámogatások rendszere és a TAO, felszabadítják a kultúrát. Csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, illetve felállítanak egy korrupcióellenes ügynökséget. Az eu-s források felhasználása átlátható lesz, előkészítik az euró bevezetését, valamint öt százalékra csökkentik az alapvető élelmiszerek áfáját. Megígérte, hogy a Fidesz által betelepített migránsokat a következő kormányzat átvilágítja és kiutasítja. 

Márki-Zay Péter a cigányság felemelkedését is nagyon fontosnak tartja, de azt is megfogadta, hogy az új kormány elszámoltatja a hazaárulókat, és ezentúl kölcsönösen előnyös szerződések mentén üzletel Kínával és Oroszországgal. Felszámolják a lakájmédiát, Márki-Zay miniszterelnökként nem fog menekülni a sajtó elől. Az eddig a Fideszre szavazókat is arra kérte, április 3-án szavazzanak a Fidesz ellen. Leszögezte, egyetlen kormányváltó szavazat létezik: az Egységben Magyarországért közös listájára leadott szavazat. Beszédét végül a következő szavakkal zárta: „A gödörből a kijárat csak felfelé van. Április 3-án elzavarjuk a zsarnokot.”

 

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version