Kiemelt hírek
Varga Judit jött, felolvasott, ment
A szokásos csütörtöki időpont helyett ezen a héten szerdán tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A sajtóeseménynek ráadásul különleges vendége is volt, ugyanis Varga Judit igazságügyi miniszter is jelen volt, még ha csak két percre is.
Jogállamisági per
A miniszterasszony jelenlétét az indokolta, hogy szerda délelőtt hirdetett ítéletet az Európai Unió Bírósága a Magyarország és Lengyelország ellen indított jogállamisági perben. Ennek kapcsán Varga Judit közzétette egy Facebook-posztot is, amelyet egy-két gondolattal egészített ki a Kormányinfón. Az igazságügyi miniszter elmondta, a Bíróság a gyermekvédelmi törvény miatt hozott ilyen döntést – habár erre érveket nem hozott –, Magyarország viszont kitart a gyermekvédelminek nevezett – valójában homofób passzusokat tartalmazó – törvény mellett, amelyről népszavazás is lesz a választás napján. Varga Judit ezután anélkül távozott, hogy egyetlen újságírói kérdésre is válaszolt volna.
A jogállamiságot érintő újságírói kérdésekre így már Gulyás Gergelynek kellett válaszolnia. Szerinte európai uniós pénzt eddig kizárólag azért nem kapott meg Magyarország, mert elfogadták a gyermekvédelmi törvényt. Gulyás szerint ezért mondják azt, hogy a mostani ítélet a gyermekvédelmi törvény miatt született. A miniszter azt is elmondta, hogy amennyiben az Európai Bizottság kérdéseket fogalmaz majd a magyar jogállamisággal kapcsolatban, a kormány mindre fog tudni választ adni. Véleménye szerint egy ügyben van jogos kritikája Brüsszelnek a közbeszerzésekkel kapcsolatban, az egy ajánlattevős közbeszerzéseknél. Ebben az ügyben a kormány lép.
Hatósági benzinár
Gulyás Gergely ezután a hatósági benzinár kérdésével folytatta. Elmondta, a benzinkutak kompenzációja nem merült fel azután sem, hogy a kormány meghosszabbította a benzinárstopot, majd hozzátette, hogy egyáltalán nem akarják segíteni a benzinkutakat. Később ezt úgy egészítette ki, hogy a bankszektor és a töltőállomások jó anyagi helyzetben kell hogy legyenek, ezért néhány kivétellel át fogják vészelni ezt az időszakot.
A miniszter a tájékoztatón elmondta, ők is hallottak néhány olyan kútról, amely bezárást fontolgat, azonban szerinte sehol nem fenyegeti ez az ellátást, és nincs olyan 5 kilométeres szakasz az országban, ahol ne lehetne üzemanyaghoz jutni. Hozzátette: az állam élni fog azzal a jogával, hogy a szünetelő benzinkutak üzemeltetését új szolgáltatónak adják át.
Újságírói kérdésre közölte: a MOL lesz ez a vállalat, amelyet egyébként az Innovációs és Technológiai Minisztérium kért fel a feladatra. Végül azt is jelezte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ezt követően szigorúbban fogja ellenőrizni, hogy a benzinkutak ne korlátozzák a tankolható mennyiséget, valamint hogy ne cselekedjenek a rendelettel ellentétesen. Később megjegyezte, a hatósági áras termékek listáját nem tervezik bővíteni.
Orosz–ukrán konfliktus
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint már most is vannak terveik arra az esetre, ha esetlegesen kitörne a háború a szomszédos országban. Kifejtette, hogy nem gondolja, hogy magyar katonákat kellene Ukrajnába küldeni, és szerinte amíg polgári kormánya lesz az országnak, nem is fog ilyen történni. Ez ugyanis szerinte felelőtlenség lenne. Gulyás szerint Magyarország több tízezer menekültet is be tudna fogadni, ha szükség lenne rá, azonban a kormány továbbra is bízik abban, hogy a krízis diplomáciai úton rendezhető. A magyar menekültügyi szabályok szerint az első biztonságos országnak kell menedéket adnia, ezek mi vagyunk Ukrajna esetében – mondta a miniszter.
Pedagógussztrájk
Gulyás megadta az alaphangot a témával kapcsolatban, amikor azt mondta: cinikusnak tartja a pedagógus-szakszervezetek vezetőinek nyilatkozatát, amelyben azt állítják, hogy a kormány által hozott sztrájkrendelet jogellenes. Mint mondta, éppen most határozott arról a magyar bíróság, hogy a tanárok első sztrájkját törvényellenesen tartották. Szerinte a gyermekek érdekei kellenének, hogy elsőbbséget élvezzenek.
Hozzátette: a pedagógus-szakszervezetekkel jelenleg is folynak tárgyalások. A kormány megérti a tanárok problémáját, a nehéz bérhelyzetet, de szerinte a polgári engedetlenség nem megfelelő eszköz. „Az sem jó, hogy a szakszervezetek mintha a választásokba akarnának beavatkozni azzal, hogy március közepére hirdettek sztrájkot” – mondta a miniszter. Arról azonban nem tudott nyilatkozni, hogy a munkát megtagadó tanárok milyen retorziókra számíthatnak.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója