Magyarország

Bálint és a vágyfokozók

Published

on

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

Magyarországon 1990 óta terjedt el az angolszász eredetű Valentin-nap, ilyenkor sokan édességgel, virággal lepik meg szeretteiket. Sokan fűszeres, izgató ételkölteményekkel rukkolnak elő, amelyek színében dominál a piros, a forrón lángoló szív jelképe. 

Sokféle legenda kering a Valentin-nap eredetéről, a február 14-éhez kötődő történelmi eseményekről, amelyek legkisebb közös nevezője a szerelem. Rómában, az ókorban Juno istennő tiszteletére egy faládába összegyűjtötték a város fiataljainak nevét, majd a fiúk találomra kihúztak egy nevet – a többit már elképzelhetjük. 

Azt, hogy ki volt Valentin – vagy Szent Valentin – , nem könnyű ma már kideríteni. A leghitelesebb források szerint egy római pap, akit II. Claudius császár uralkodása idején, 269. február 14-én kivégeztek, mert segítséget nyújtott az üldözött keresztényeknek. Emlékét tovább őrizték a Krisztus-hitet követők is, és február 14-ét elnevezték Szent Valentin napjának. Egy legenda szerint Valentin megsajnált egy fiatal, vak lányt, és imáival meggyógyította. Kivégzése napján levelet küldött a lánynak, ezzel az aláírással: a te Valentinod. 

Valentint (Magyarországon ez egyenértékű a Bálint nappal) a virágosok és a szerelmespárok karolták föl, és 1990 óta ünneplik sokféle módon. Házi használatra érdemes szemezgetni az afrodiziákumok széles kínálatából. Jó hírű ebből a szempontból a fekete málna, a brokkoli, a szegfűszeg, a füge, a gyömbér, a sáfrány, az avokádó, az osztriga, a tojás mindenféle módon elkészítve, a fokhagyma, a bors, a zeller, a spárga, bár ez ilyenkor még csak konzerv formában kapható. A nagy számok törvénye alapján valamelyiknek hatnia kell!

A dietetikusok szerint a nagy cink-, magnézium-, foszfor-, kálium-, kalcium-, vas- és A-vitamin-tartalmú zöldségeknek, gyümölcsöknek, fűszereknek, tejtermékeknek is helyet kell kapniuk a Valentin-napra összeállított menüben.  Kifejezetten javasolják a sok petrezselyem fogyasztását azoknak a férfiaknak, akik derekasan akarnak helytállni az ünnepnap éjszakáján. Ugyanilyen hatást váltana ki a görögdinnye is, de ez februárban eléggé költséges megoldás.

Szikora Katalin

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version