Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Egyelőre még tavalyi áron lehet lakást bérelni

Létrehozva:

Fotó: Dimény András

Tavaly Budapesten átlagosan 3 százalékkal, míg a nagyobb vidéki városokban több mint 6 százalékkal emelkedtek az albérletárak – közölte az Otthon Centrum ingatlanközvetítő szerdán. 

Az Otthon Centrum mérése szerint a fővárosban a téglalakások lakbérének átlaga 172 ezer forint volt, míg vidéken ez az érték már átlépte a 100 ezer forintos határt.

Az árak jövőbeni alakulásáról szólva Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője kiemelte, hogy idén januárban a tavalyi árszinten adnak bérbe lakásokat, de Budapesten és vidéken is inkább emelkedő bérleti díjakkal lehet számolni. A főváros esetében már most jól látszik, hogy főleg a belső városrészek iránt nőtt az érdeklődés, ami a bérleti díjakat is felfelé mozdíthatja. A szakember a közleményben részletezte, hogy a fővárosban a téglalakások albérleti ára az egyszobás lakásoknál átlagosan 108 ezer, a kétszobásoknál 159 ezer, a háromszobásoknál 193 ezer forint volt.

A legdrágábban a II. kerületben lehetett tavaly ingatlant bérelni, 229 ezer forintos átlagértéken, ehhez képest a III. kerület valamivel olcsóbb volt 202 ezer forinttal, míg a harmadik legdrágább városrész Budán az I. kerület lett 192 ezer forinttal – tette hozzá Soóki-Tóth Gábor.

Az elemzés szerint a fővárosi egyszobás panellakások bérleti díja szinte megegyezik az egyszobás tégla lakások díjával.

A kétszobás panellakásokkal viszont számottevően lehetett spórolni, Budán és a Belvárosban 130 ezer, külső Pesten 117 ezer forintot kértek, szemben az ugyanekkora téglalakások 131-172 ezer forintos városrészenkénti árával. A háromszobás panelek esetében még nagyobb az árkülönbség, a 145-150 ezer forintos átlagos bérleti díj havi szinten 70 ezer forinttal kedvezőbb, mint az ugyanekkora téglalakás bérleti díja Budán vagy a Belvárosban.

A vidéki százezer főnél nagyobb városokban átlagosan 103 ezer forintért lehetett tégla lakást bérelni, ami 6,5 százalékkal magasabb, mint 2020-ban. A felmérés szerint az átlagos bérleti díj Debrecenben és Győrben a legmagasabb 110 ezer forinttal, míg a többi városban az átlagérték 100 ezer forint körül alakult. A panellakások bérleti díja két- és háromszobás lakások esetében 10-20 ezer forinttal kedvezőbb, mint a téglalakások bérleti díja.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink