Magyarország

Vértes György rockfotói a Kossuth Klubban

Published

on

P. Mobil lemezborító, 1985-ben | Fotó: Vértes György

A Locomotiv GT-t, a V’Moto-Rockot, Csepregi Évát és a Hobo Blues Bandet is fényképezte több mint négy évtizede tartó pályája során Vértes György könnyűzenei fotós, akinek ma nyílik kiállítása a Kossuth Klubban.

Vértes György 1956-ban született, a Pesti Műsornál kezdett dolgozni, ahonnan először küldték zenei rendezvényekre fotózni. Az első komolyabb rockzenei felkérése Pálmai Zoltántól érkezett, így kezdte a Hobo Blues Bandet és a P. Mobilt megörökíteni. Tíz évig fotózta a V’Moto-Rockot, ő készítette a Gyertyák című album lemezborítóját. Képszerkesztőként is dolgozott, legismertebb munkái azonban a popzenéhez kötődnek. A kiállítás anyagát képező nyolcvan fotón szereplő zenészek sok esetben a barátai is. „Ha a kölcsönös tisztelet megvan, sokkal jobban dolgozunk. Mindegy, hogy a fotón Csepregi Éva vagy a P. Mobil látható, hiába tetszik egyik-másik műfaj jobban, a teljesítményt elismerem, a képeimmel pedig megtisztelem az adott művészt. Szerintem megfér egy fotós életében Zoltán Erika és a Pokolgép” – mondta korábban a fotós.

A Hungarotonnál legalább ötven lemezborító őrzi a képeit. Az elmúlt évtizedekben nemcsak hazai, de számos külföldi sztárt fotózott, köztük például Mike Stern amerikai gitárost.

A Kossuth Klubban hétfőn nyíló kiállítást Rozsonits Tamás zenei újságíró rendezi, a megnyitón a Hangfoglaló Program alprogramját vezető Vass Norbert és a kollégiumot irányító Cselőtei László mellett Vértes György is beszél, bemutatva a képeit. A fotók február 10-ig láthatók, majd a tárlatról három könnyűzenei iskolához kerülnek, hogy ott az osztálytermeket és folyosókat díszítsék.

Az Egy rockfotós naplója című kiállítást először 2020 márciusában Budakalászon láthatta a közönség, majd a koronavírus-járvány miatti korlátozások után azon az őszön előbb Szentendrére, majd Debrecenbe jutott el a tárlat. A második lezárást követően, 2021 nyarán Szolnokon láthatták az érdeklődők Vértes György képeit, szeptemberben Marosvásárhely főterén, az Apolló palotában, később Tatán, Szegeden és az év végén Miskolcon mutatták be.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version