Kiemelt hírek

Több százmillió forint piszkos pénzről van szó a Schadl–Völner korrupciós ügyben

Published

on

Schadl György | Forrás: RTL Klub

A gyanú szerint a Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György százmilliókat, sokszor az osztalék 100 százalékát vette el azoktól a végrehajtóktól, akiket Völner államtitkár segítségével juttattak el a kinevezésig. 

Völner a vád szerint 83 milliót kapott – havi bontásban kb. 2,2 milliót –, Schadl viszont összesen 884 milliót kapott kézhez. Tehát a végrehajtásban a jelek szerint hatalmas pénzek mozognak – bőven nagyobbak, mint a direkten állami szférában. A SCHADL és TÁRSA Végrehajtó Iroda 2020-ban 356 millió forintos forgalomnak örülhetett, 134,4 milliós tiszta profittal, de 2019-ben még ennél is nagyobb, 643 millióból 317 milliós pénz jött be. A végrehajtók elnökének felesége szintén végrehajtó, akinek cége tavaly 190 milliós profitot csinált. A százmilliós profitok a bajba jutott adósok által befizetett eljárási költségből származik. A frissen közölt iratok szerint a Központi Nyomozó Főügyészség hét olyan, elmúlt években kinevezett végrehajtót sorol fel, akik ellen vádemelést javasolnak. A vallomásokból az rajzolódik ki, hogy Schadl hiteleket adott a kinevezetteknek, és erősen függőségi viszonyban tartotta őket. A vád szerint mind a heten Schadl és Völner korrupciós kapcsolata révén jutottak végrehajtó irodájához, és a kinevezésükre döntő hatással bíró két vezetőnek pénzt juttattak. A hét frissen kinevezett végrehajtó közül négy 40-80 milliót adott Schadlnak, hárman pedig 190-250 milliót. Cserébe Schadl havi 1-2 milliót juttatott nekik, a pár százezres fizetésük mellé. A végrehajtó kar elnöke az iratok szerint felajánlotta nekik, hogy rajta, vagy szintén végrehajtó feleségén keresztül magántulajdonban lévő épületekben béreljenek irodát. Schadl György gyanúsítottal szemben 5-től 10 évig, 2-től 8 évig, illetve 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények megalapozott gyanúját közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A kar elnökét többek közt vesztegetés, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, valamint 7 rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával vádolják.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version