Kiemelt hírek
A 19 éves Zara Rutherford a legfiatalabb nő, aki körberepülte a Földet
Ráadásul egy ultrakönnyű Shark sportrepülővel érte el a dupla Guinness-rekordot.
A brit-belga kettős állampolgárságú pilóta 155 nap alatt tette meg az 52 ezer kilométeres utat, 41 ország légterét érintve. Az időjárás mellett a kínai és az alaszkai vízum megszerzése volt a két legnagyobb akadály, amit le kellett küzdenie, emiatt összesen nyolc hetet csúszott az érkezés. Végül január 20-án leszállt a belgiumi Kortrijk-Wevelgem repülőtérre, ahol a szülei mellett riporterek várták a világ minden tájáról.
Rutherford mindkét szülője pilóta, ezért már 14 évesen megtanult repülni, de csak 2020-ban kapott pilótajogosítványt, majd nem sokkal később, 2021 augusztusában el is indult a világrekorder expedícióra. Az volt a célja, hogy megdöntse az amerikai Shaesta Waiz világcsúcsát – ő volt az első nő, aki egyedül körberepülte a földet, 2017-ben, 30 éves korában. Nem csak ebben sikerült kitűnnie: ő az első belga, és az első nő, aki ultrakönnyű géppel, egyedül tette meg a földkörüli repülőutat, amit eredetileg 3 hónaposra tervezett. „Szibéria volt a legnehezebb: a mínusz 35 fokos hidegben attól féltem, ha a motor leáll, több órányi távolságra leszek a segítségtől. Nem tudom, meddig bírtam volna” – mesélte a sajtónak. A kaliforniai Reddingben nem tervezett leszállást kellett beiktatnia az erdőtüzek okozta rossz látási viszonyok miatt, majd a kínai hatóságok tagadták meg tőle a repülési engedélyt. Szingapúrt, Egyiptomot és Görögországot csak a levegőből nézhette meg a szigorú járványügyi korlátozások miatt.
Útjával a nőket akarja bátorítani, hogy válasszák többen a pilóta hivatást: „A világ összes pilótájának csak 5,1 százaléka nő, ami nagyon kevés ahhoz képest, hogy itt azért kapod a fizetésed, hogy körbeutazd a világot. Persze ez is munka, de csodálatos hivatás, rengeteg lehetőséggel” – mondta a CNN-nek. Szeptemberben azért visszamegy még az egyetemre, ahol programozást tanul. Útja során két alapítványnak gyűjtött pénzt: a Girls Who Code informatikai pályára készülő fiatal lányokat támogat, a korábbi világrekorder Shaesta Waiz által alapított Dreams Soar pedig a nők tudományos-technológiai szakmákban való felzárkózását segíti.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója