Kiemelt hírek
Márki-Zay vitára hívta Orbánt
Közös sajtótájékoztatót tartottak az ellenzék vezetői.
Az ellenzék népszavazási kezdeményezése arról szól, hogy visszaadják az embereknek a döntés jogát az őket érintő ügyekben – ezt Karácsony Gergely mondta az ellenzék pártjainak vezetőivel és Márki-Zay Péterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.
Úgy fogalmazott: jelenleg nagyjából 100 ezer aláírásnál jár a kezdeményezés – december közepe óta –, és minden ellenzéki formáció aktívan kiveszi a részét a gyűjtésből. A főpolgármester újságírói kérdésre megjegyezte, ha nem lesz ott a szavazólapon az ellenzék kérdése a kormánypártéval együtt, akkor az azért van mert a Fidesz ellehetetlenítette őket, nem azért mert annak jogszabályi akadálya van.
Ezután Dobrev Klára arról beszélt, a mostani aláírásgyűjtésben való részvétel jelent annyit, mint a választásokkor történő szavazat. „Egy percet kérünk az idejükből egy szabadabb Magyarországért” – mondta a DK korábbi miniszterelnök-jelöltje. Donáth Anna, a Momentum ügyvivő elnöke szerint Magyarországon jelenleg lakhatási és megélhetési válság van, ezekre reagál a két népszavazási kérdés kezdeményezés – olyan problémákra, amelyeket a kormány több mint tíz éve figyelmen kívül hagy.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke hozzátette: a Nemzeti Együttműködés rendszere nem vezet sehova, Magyarország pedig nem jó úton halad, ezért „meg kell állítani.”
A szocialista politikus később újságírói kérdésre elmondta, 16 ezer felett jár már a szavazatszámlálásra jelentkezők száma. Jakab Péter helyett a Jobbik alelnöke, Z. Kárpát Dániel beszélt a sajtótájékoztatón. Elmondása szerint az ellenzéki pártokból megalakuló nemzeti egységkormány célja az lesz, hogy a keleti diktatúrák helyett a nyugati demokrácia felé terelje Magyarországot. Hozzátette: ha választani kell a Fudan Egyetem és a Diákváros között, az ellenzéki egység mindig a magyar fiatalokat fogja választani. Véleménye szerint egy normális országban ez a dilemma nem is lenne értelmezhető: az hogy erről folyik a diskurzus, azt jelenti, hogy „az álnemzeti kormány elárulta a magyar fiatalokat.”
Márki-Zay Péter elmondta, a NER számos értelemben tönkretette Magyarországot, a kérdés már csak az, hogy van-e esélyünk a felemelkedésre, a polgárosodásra. A miniszterelnök-jelölt szerint „a kínai kommunista migránsegyetemmel szemben a magyar vidéki diákoknak akarnak szállást”, és ez a „népszavazás átvezet a kormányváltáshoz”. A miniszterelnök-jelölt beszéde után az M1 újságírójának kérdésére úgy reagált, bármiben a rendelkezésükre áll „egy Orbán Viktorral közös vitán.”
168 / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!