Kiemelt hírek

Az űrkannibalizmus veszélyeire figyelmeztetnek tudósok

Published

on

Fotó: Ho / ESA-NASA

Az űr gyarmatosítása közben a legfontosabb feladatunk az élelmiszerbiztonság megteremtése lesz, különben kannibalizmusba süllyedhet az emberiség.

„Ha bármi meghibásodik az űrbéli farmunkon és tönkre megy a termés, rettentően ki leszünk szolgáltatva a földi utánpótlásnak. Csakhogy minél messzebb leszünk az otthonunktól, vagy ha a földi civilizáció közben teljesen megsemmisül, ez már nem segíthet rajtunk. A Callisto-n (a Jupiter holdján), már egymást fogjuk megenni, ha másképp nem élhetjük túl” – figyelmeztetett Charles Cockell asztrobiológus, az Edinburghi Egyetem tanára. A brit Metro újságnak elmondta, ez történt az Északnyugati átjáró felfedezésére indult, 1845-ös expedíció során is. Sir John Franklin brit felfedező csapata vitt magával konzerveket, akkoriban ez volt a legmodernebb technológia, de eltévedtek, felélték a készleteiket és a csapat kannibalizmusba degenerálódott. A tudós azonban nem rémisztgetni akar, hanem felhívni a figyelmet, hogy a Marson és a Holdon már azelőtt el kell kezdeni a mesterséges gazdaságok tesztelését és finomhangolását, mielőtt az emberi kolóniákat odaszállítanák. 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version