Vita vagy veszekedés?

Barátságok, családi kapcsolatok mennek rá a ma már mindennapossá váló politikai, közéleti sárdobálásra. Előre nem visz, csak frusztrációt okoz – olvasható Pósa Lilla a 168 Óra hetilapban megjelent Nyazsgem, te barom! című írásában.

„A magyar társadalomnak soha nem volt alkalma tartósan megtapasztalni egy olyan egyenlőségelvű demokratikus viszonyt, amely feltétele annak, hogy kialakuljon a vitakultúra. Most sincs”- mondja Síklaki István szociálpszichológus, az Egyensúly Intézet tanácsadó testületének tagja. Azok a viták, amiket az angolszász kultúrában folytatnak, szerinte nem csupán a hazai politikai színtérről, de a magyar kultúrából is hiányoznak. Egyszerűen nem tanultuk meg, hogyan kell vitázni, és nem is látunk jó példát, holott nagyon fontos része lenne a társadalmi egység megteremtésében.

„Az előző rendszer sem arról szólt, hogy vitázunk, mert az egy diktatórikus berendezkedés, egypártrendszer volt. Miután abból kiverekedtük magunkat, kialakult játékszabály és kultúra nélkül különböző pártok kezdtek el egymással viaskodni, ami egy képlékeny állapothoz vezetett.” Síklaki szerint nem csoda, hogy nincs átmenet, híd az egyik vagy másik csoport véleménye között. „Most egy autokratikus társadalomban élünk, ahol türelmetlenek vagyunk egymással. A jelenlegi politika egyik legfőbb stratégiája, hogy minél erőteljesebben polarizálja a társadalmat: oszd meg és uralkodj!” – teszi hozzá.

„Nyazsgem, te barom!” – írja az egyik kommentelő annak a hozzászólónak, aki megköszönte Orbán Viktornak a nyugdíjemelést a miniszterelnök közösségi oldalán. Az online térben az anonimitás mögé bújnak az emberek. Koltói Lilla szociálpszichológus szerint ez hozzátesz az eldurvult hozzászólásokhoz, de nem elegendő ok. A feltárulkozást is előhívhatja az arctalanság. A közeg, a csoportösszetétel és a normák, valamint a szituáció inkább az, ami számít. „Ha elfogadható a csoporton belül a bántalmazás, erre a névtelenség csak rátesz egy lapáttal.”

Az online térben ráadásul sokkal könnyebb elveszíteni az önkontrollt egy impulzívabb embernek. Előfordulhat, hogy olyanokat ír valaki, amiket egy személyes térben nem tenne meg, mert kevésbé lesz tudatosan irányított a viselkedése.

Síklaki szerint ha a politika szintjén is fontos lenne a vita, akkor az a társadalom kisebb egységeire is nagy hatással lenne. „Az állami oktatásban is már önállóan kellene foglalkozni a retorikával, nem más óra kereteibe zsúfolva. Évtizedek múlva pedig a magyarok is megtanulnák, hogyan kell. Magyarországon ugyanis jelenleg nincs vitakultúra.”

Mindkét szociálpszichológus egyetért abban, hogy vitára mind a társadalom, mind az egyén szintjén szükség van. Kreatív helyzetet teremt, amiben több szempontot figyelembe véve megoldásra kell törekednünk. Fejlesztheti az empátiát és az elfogadást. „Optimális esetben, ha nem az identitásunkat védjük, akkor a vita az innováció útja. Ha nem lenne vita, statikus hely lenne a világ”- mondja Koltói.

(A teljes cikk a 168 Óra hetilap legfrissebb, csütörtökön megjelent számában olvasható.)