Kiemelt hírek
Kezdődik a gyerekek oltása
A házi gyermekorvosoknál már megvannak a jelentkezők az első oltási napokra.
Az oltópontokon még kisebb számban jelentkeztek, de a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint valószínűleg ez a szám is folyamatosan nőni fog.
Kedden nagyobb vakcinaszállítmány érkezett a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A most leszállított Pfizer-oltóanyagokkal a legfiatalabbak koronavírus elleni oltására lesz lehetőség. Az 5–11 év közötti gyermekek immunizálása szerdán kezdődik, az érintett korosztályból első körben 69 ezren kaphatják meg a vakcinát. A szülők már napok óta regisztrálhatnak az interneten az oltásra, amit a gyermekek kijelölt kórházi oltópontokon, valamint a házi gyermekorvosoknál kaphatnak meg, a kormány pedig hivatalos Facebook-oldalán már kedden közzétette, hogy beadták az első gyermeknek az oltást.
„Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy jelentkeztek a szülők, illetve hozzák a gyermekeiket, talán még nem olyan nagy számban, mint ahogy szeretnénk, de ez természetes az induláskor. A házi gyermekorvosi praxisokban jelentkeztek a szülők nagyobb számban, az első napokra már megvannak a jelentkezők. Emellett az oltópontokon is van lehetőség oltatni a gyermekeket, ott még kicsit talán kisebb számban, de valószínűleg ez is folyamatosan nőni fog majd” – mondta az Inforádióban Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
A háziorvos arról is beszélt, hogy az oltás beadásához egy beleegyező nyilatkozatra és egy regisztrációs lapra is szükség lesz, ezt előre le- és ki lehet tölteni, de aki nem tudja ezt megoldani, kitöltheti akkor is, amikor a védőoltásra érkeznek.
„Szerencsés, ha ahhoz az orvoshoz hozzák a gyerekeket a szülők, aki ismeri őket, mert ott egy kicsit kisebb a félelem, kisebb az aggodalom. Nem lesz sokkal hosszabb idő az oltás, mint a felnőtteknél, természetesen leellenőrizzük, hogy egészséges-e a gyerek, mielőtt beoltjuk, de néhány percnél többet nem fog igénybe venni” – mondta Havasi Katalin.
Ez azért fontos, mert a téli időszakban a gyerekek gyakran betegek. A háziorvos elmondta, hogy egy elhúzódó nátha, a kisebb orrfolyás még belefér oltási szempontból, de egy hirtelen kezdődő hőemelkedés, lázas betegség vagy torokgyulladás már nem: „az akut lázas állapot rontja a védőoltás hatékonyságát, tehát nem szerencsés, ha akkor kapja meg”.
A gyerekeket nagyon vékony tűvel, nagyon kis hatóanyag-mennyiséggel oltják, ezért kevésbé lesz megterhelő a kisebbeknek, de az orvos szerint érdemes az oltás helyére vizes borogatást tenni.
„Az oltási reakciók hasonlók, mint a felnőtteknél vagy más védőoltásoknál, de ebben a korcsoportban általában enyhébbek” – mondta Havasi.
168 / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója