Nagyvilág
Biden nem utasíthat kötelező oltásra
Mind a szenátusban, mind egy bíróságon megbukott Joe Biden kötelező oltási törvényjavaslata és a szövetségi dolgozókra vonatkozó rendelete.
Eszerint a 100 főnél több embert foglalkoztató vállalatoknál kötelező lett volna az oltás vagy a heti tesztelés.
Az amerikai szenátus leszavazta Joe Biden amerikai elnök korábbi rendeletét, amely kötelezővé tette volna a 100 főnél nagyobb vállalatok alkalmazottainak a koronavírus elleni védőoltás felvételét vagy a folyamatos, heti tesztelést.
Eközben Georgia állam vezetésével több szövetségi állam is bíróságra ment egy másik rendelet miatt, ami a szövetségi kormányzati dolgozókat kötelezte volna az oltásra; valószínűleg sikerrel is járnak, legalábbis ezt közölte R. Stan Baker, a Georgia déli körzetének amerikai kerületi bírája.
A washingtoni idő szerint szerda esti szavazáson 52-48 arányban elfogadott törvényjavaslat most visszakerül a képviselőházba, ahol a demokrata párti többséggel szemben már jóval nehezebb dolga lesz a republikánus képviselőknek, hogy kétpárti támogatással megsemmisítsék az elnöki rendeletet.
A republikánus szenátorok amellett érveltek, hogy az elnöki rendelet következtében rengeteg amerikai dolgozó elveszítheti a munkahelyét, mivel a rendelkezés szerint a vállalatok 13 600 dolláros (több mint 4 millió forintos) büntetéssel sújthatók, ha a munkavállalójuk nem oltatja be magát.
A hét elején egy Georgia állambeli szövetségi bíróság már leállította a Biden-adminisztráció egyik korábbi döntésének végrehajtását, amely még a szövetségi kormányzat munkatársai és alkalmazottai számára tette volna kötelezővé a védőoltás felvételét. Más szövetségi bíróságok pedig ehhez hasonlóan leállították az állami egészségügyi intézményekben dolgozók kötelező oltakozását előíró rendelet végrehajtását.
Republikánus szenátorok szerint ezek a bírósági ítéletek növelik annak az esélyét, hogy a bíróságok a vállalati munkavállalók számára kötelezően előírt védőoltást kimondó rendeletet is megsemmisítik, függetlenül a várható kongresszusi szavazások végeredményétől.
MTI / CNBC / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója