Kiemelt hírek
Kóbor János (1943-2021)
Életének 79. évében, a koronavírus okozta Covid-19 betegségben meghalt Kóbor János, a legendás Omega együttes egyik alapítója, frontembere.
Sajtóhírek szerint zenésztársai hiába könyörögtek neki, jobban bízott immunrendszerében, mint az oltásban, és nem oltatta be magát a koronavírus ellen.
A későbbi zenész, becenevén Mecky, 1943. május 17-én született Budapesten. Első együtteséhez, a Ciklonhoz még gimnazistaként csatlakozott, és ezután már nem kellett sokáig várni az Omega létrejöttére. A formáció hivatalos születésnapja 1962. szeptember 23-a lett. Kóbor János ekkor még műegyetemista volt.
Az Omega kezdetben angolszász slágereket játszott, a hatvanas évek második felében azonban már a zenekar saját slágerei is utat törtek, ezek többségét zömmel Mecky énekelte, az 1971 óta felvett dalokban pedig már ő volt az egyedüli szólóénekes.
Az Omega klasszikus felállása végül 1967-1968-ra alakult ki, Kóbor János és Benkő László mellett a gitáros Molnár György, a basszusgitáros Mihály Tamás és a dobos Laux József mellé később Presser Gábor billentyűs csatlakozott, aki ötletes, találékony szerzőnek bizonyult. Az első nagy slágerek, a Trombitás Frédi és a Régi csibészek is ekkor születtek. Kóbor János is írt dalszövegeket, de elsősorban az énekdallam és a szöveg egymáshoz igazításáért felelt. Az énekes egyébként nemcsak zenekarban próbálta ki magát: 2010-ben szólólemezt, egy 17 tételes rapszódiát adott ki.
Többszörösen kitüntetett művész volt, 1987-ben megkapta többek között a Liszt-díjat, 1998-ban pedig a Magyar Köztársaság tisztikeresztjét. 2013-ban az Omega tagjaival megosztva Kossuth-díjjal tüntették ki. Kóbor János már a zenekar harmadik halottja az elmúlt bő egy év leforgása alatt: Benkő László 2020. november 18-án, Mihály Tamás pedig három nappal később vesztette életét.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!