Magyarország

Női kézilabda: a magyarok 35-29-re verték Szlovákiát

Published

on

Háfra Noémi (k), valamint a szlovák Marianna Rebicová (b) és Nikoleta Trúnková a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság E csoportjának első fordulójában, a Magyarország - Szlovákia mérkőzésen a llíriai sportcsarnokban 2021. december 2-án. | Fotó: MTI / Illyés Tibor

A továbbjutás megvan, de lazítani nem szabad. 

A középdöntőbe ugyanis az első három helyezett kerül, és magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményeiket.

Már a meccs elejétől lelkes, mintegy 15 fős szurkolótábor biztatta a magyar válogatottat, amely védekezésben nem kezdett jól, ugyanis az októberi Európa-bajnoki selejtezőn nyolc gólig jutott szlovák beálló, Nikoleta Trúnková ezúttal is többször eredményes volt. Gyors ellenakciókból rendre betaláltak a mieink, 5-4-es hátrány után 8-6-nál már kettővel vezettek, de a korábbi magyar utánpótlás-válogatott Oguntoye Viktória remekül védte a szlovák kaput. Erre alapozva csapata továbbra is jól tartotta magát, beállóból, átlövésből és a szélről is gólokat lőtt, így visszavette a vezetést. A magyar kapuba Bíró Blanka helyett Szikora Melinda érkezett, és mezőnyben is többet változtatott Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány, majd időt kért. Védekezésben összeállt a Planéta Szimonetta, Szabó Laura duó, de ezúttal ők sem voltak hatékonyak, és mivel támadásban sem csökkent a hibák száma, a szünetben döntetlen volt az állás.

 

A második félidő döntött

A szlovák csapat a második félidő elején is sikeresen lassította a játékot, majd a javuló védekezésnek köszönhetően gyors magyar ellenakciók következtek, és egy hatgólos sorozattal sikerült meglépni (23-18). A szlovákokat ez sem törte meg, de a hátralévő időben már nem igazán tudták megnehezíteni a most már megfelelő hatékonysággal védekező és támadó magyar válogatott dolgát. Golovin kapitány minden cserejátékosának lehetőséget adott, valamennyien jól szálltak be a meccsbe, és magabiztosan megőrizték a különbséget a végéig.

A szlovákok legeredményesebb játékosa a csapatkapitány Bízik Réka volt nyolc góllal, Trúnková hétszer, Lancz Barbora hatszor talált be. A kapusok közül Szikora hat, Bíró kettő, a túloldalon Oguntoye kilenc védést mutatott be.

 

Számítottak a nehéz meccsre

A mérkőzés után Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány elmondta, számítottak rá, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen a közelmúltban már játszottak a szlovákokkal.

„Tudtuk, mire képesek, és tudtuk, hogy nagyon jól küzdő csapatuk van, mégis úgy kezdtünk, mintha nem ismernénk őket. Az első félidőben nagyon rossz volt a védekezésünk, káoszhoz tudnám hasonlítani. A belső hármasunk akármilyen összeállításban játszott, nem volt hatékony, ezt a stresszfaktornak tudom be” – nyilatkozta az edző.

Hozzátette, hogy a második felvonásban némileg javult a kapusteljesítmény és a védekezés – bár a szlovák beálló még mindig sokszor szabadon maradt –, ennek köszönhetően gyors gólokkal egy hatos sorozatot produkáltak, amivel elléptünk, és végül sikerült győzni.

„Ha voltak is bizonytalanságok, Szikora Melinda védései adtak némi önbizalmat és stabilitást a játékunknak, ebből tudtunk építkezni” – mondta.

A védekezést a kapitány nagyon statikusnak látta, mert nagy helyek maradtak a védőfalban. Mint mondta, a következő mérkőzés előtt ezen dolgozniuk kell.

„Az út elején vagyunk, bízunk benne, hogy a játékunk lépésről lépésre javulni fog. Ma talán egy kicsit túlságosan izgultunk, de minden jó, ha jó a vége” – tette hozzá.

 

Nehéz napok

Golovin beszélt arról is, hogy nagyon nehezen élték meg a mérkőzést, mert az elmúlt napok nyoma bennük maradt. Ezzel arra utalt, hogy Janurik Kinga, Schatzl Nadine és Holanek Zoltán erőnléti edző is megfertőződött a koronavírussal.

A nyolc lövésből hét gólt szerzett Háfra Noémi úgy fogalmazott: örül neki, hogy túl vannak az első meccsen, ami egy kicsit izgulósra sikeredett, de a végig nagyon szépen harcoltak, ez kellett a sikerhez.

A mezőny legeredményesebb játékosa nyolc góllal a szlovákok csapatkapitánya, Bízik Réka lett, aki úgy vélekedett, hogy a 33. percig nagyon jó kézilabdát játszottak, de utána volt egy ötperces periódusuk, amikor négyszer eladták a labdát, és kaptak négy gólt lerohanásból.

„Úgy érzem, ott ment el a meccs. Utána is mindent megtettünk, de a magyarok már tartották a különbséget, és az edzőnk úgy gondolta, lecseréli a kezdő sort és pihenőt ad nekünk” – nyilatkozta a Dunaszerdahely balszélsője.

A llíriai mérkőzés legeredményesebb magyar játékosa Klujber Katrin és Háfra Noémi volt hét-hét góllal, utóbbit választották a mezőny legjobbjának.

A magyar válogatott szombaton Csehország, hétfőn pedig Németország legjobbjai ellen folytatja szereplését a világbajnokságon.

 

*

Női kézilabda világbajnokság

E csoport, 1. forduló:

Magyarország–Szlovákia 35-29 (16-16)

Németország–Csehország 31-21 (17-10)

A csoport állása: 1. Németország 2 pont (31-21), 2. Magyarország 2 (35-29), 3. Szlovákia 0 (29-35), 4. Csehország 0 (21-31).

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version