Kiemelt hírek
Mégis lehet atlétikai vb Budapesten
Az igényelt forrásokat rendben megkapja a Főváros, valamint az érintett kerületek.
A főváros is az érintett kerületek az idén is megkapják a kormánytól az Egészséges Budapest Program keretében igényelt 10 milliárd forintot – biztosított mindenkit Fürjes Balázs. Ez azt jelentheti, hogy a főváros nem fogja megvétózni a 2023-as budapesti atlétikai vb-t.
„A Kormány állja szavát! Az Egészséges Budapest Program keretében idén is jár a több mint 10 milliárd forint a fővárosi kerületeknek. A pénz az EMMI rendelkezésére áll, indulhatnak az utalások!” – üzente a Facebookon a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
Fürjes Balázs azt írta: az igényelt forrásokat rendben megkapja a Főváros, valamint az érintett kerületek – erről a múlt héten egyeztettem Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel.
A kormány az Egészséges Budapest Program keretében 2020-2024 között évi 10 milliárd forinttal – összesen 50 milliárddal támogatja a budapesti kerületek egészségügyi fejlesztéseit.
A pénzt a kerületek háziorvosi és szakorvosi rendelők felújítására, építésére, bővítésére, terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére fordíthatják, vagy olyan, a járvány idején kiemelkedően fontos fejlesztésekre, mint például a telemedicina.
A források elosztására idén is a Főpolgármester tett javaslatot, a Kormány pedig ennek megfelelően folyósítja a pénzt az érintett kerületeknek.
Cél: az egészségügyi alapellátás és a járóbeteg-szakellátás fejlesztése a budapesti kerületekben. Igényes, jól felszerelt szakrendelők, ahol hatékony a gyógyítás, és méltó körülmények között gyógyulhatnak a budapestiek. Minden politikai vitán felül álló célok ezek, amelyekben teljes az egyetértés a Kormány és a Főváros között!” – összegzett Fürjes Balázs.
Mindez azt jelentheti, hogy a főváros nem fogja megvétózni a 2023-as Budapest az atlétikai vb-t. A fejlemény azért is jó hír, mert a főváros még november elején is úgy nyilatkozott az Telex vétóval kapcsolatos kérdésére, hogy „a kerületeknek október 31-ig kellett volna megkapniuk a pénzt a kormánytól a budapesti szakrendelők felújítására. A főváros most ellenőrzi, megtörtént-e a folyósítás, és a válasz függvényében viszik az ügyet tovább”.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!