Kiemelt hírek

Pénteken leállhat a BKV

Published

on

Villamosra várakozó a Villányi úton | Fotó: Pozsonyi Roland

Az utasokat a leállás előtt értesítik a korlátozó intézkedések módjáról és idejéről.

Akár már a hét második felében egész Budapesten megbénulhat egy időre a közösségi közlekedés, ha a kormány nem fizeti ki a 12 milliárdos normatívát  Vároházának.

A fővárosi önkormányzat hónapok óta hiába várja a költségvetési törvényben szereplő 12 milliárd forintos normatívát, amelyet az állam ad Budapest közösségi közlekedésének működtetésére. Az állami támogatás a költségek alig 7 százalékát fedezi, a fővárosi önkormányzat állja a 60 százalékát, míg a szolgáltatást használók 33 százalékot. Tőlünk nyugatra ez egyharmados arányban oszlik meg az állam, a helyi önkormányzat és az utasok között – írja a Népszava.

Tavaly már a támogatási szerződést is csak októberben sikerült aláírni, a pénz pedig csak decemberre érkezett meg. Az idén viszont még a szerződéstervezetet sem küldte el az ügyben illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium a fővárosnak. A tárca vezetője, Palkovics László egyelőre tárgyalópartnert sem jelölt ki az egyeztetésekhez.

A kormány megszorító intézkedései és a pandémia miatt erősen szorongatott pénzügyi helyzetben lévő fővárosi önkormányzat pedig nem tud több forrást biztosítani a közösségi közlekedésre a már korábban elutalt 108 milliárd forintnál. A BKV november 25-ig, azaz csütörtökig húzhatja a fővárostól kapott támogatásból és az eddig befolyt jegyárbevételből, de azután kiürül a közlekedési kassza – válaszolta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Kiss Ambrus bízik abban, hogy szerda éjfélig megkapják a támogatási szerződés tervezetét, de ha mégsem így lenne, akkor felmerül a közösségi közlekedés korlátozása. Mind mondta: a járatritkítás nem éri meg, hiszen ez egy bonyolult szövet, amelyben egymásra épülnek a közlekedési folyamatok, amelyet felesleges átmeneti jelleggel megbolygatni. A városvezetés a hathatós üzenetküldés érdekében fontolóra vette a közösségi közlekedés teljes leállítását egész Budapest területén. Ennek idejéről és hosszáról azonban nem kívánt részletekbe bocsátkozni, mivel a végső döntés még nem született meg a kabinetben. Az utasokat a leállás előtt értesítik a korlátozó intézkedések módjáról és idejéről – hangsúlyozta Kiss Ambrus.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version