Nagyvilág
„Kína nem akar uralkodni mások felett”
Kína nem akar uralkodni Délkelet-Ázsia fölött vagy zsarnokoskodni kisebb szomszédaival – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök. A gyakorlat azonban mást mutat.
Hszi a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) és Kína kapcsolat felvételének harmincadik évfordulója alkalmából hétfőn megrendezett virtuális tanácskozáson elmondott beszédében hangsúlyozta: Kína mindig is az ASEAN-tagállamok jó szomszédja, jó barátja, és jó partnere volt és lesz. Az együttműködés jövőjét illetően pedig egyebek mellett békés, biztonságos és virágzó, „közös otthon” építésére tett javaslatot. Kiemelte: a béke minden ország népének legnagyobb közös érdeke és reménye, ezért a régió békéjének építői és védelmezői szerepét kell betöltenünk. Konfrontáció helyett párbeszédre, az ellenséges szövetkezés helyett pedig partnerkapcsolatok kialakítására kell törekedni – hangoztatta az MTI szerint.
A valóság azonban az, hogy tovább nőttek a feszültségek Kína és egyes délkelet-ázsiai országok között. A feszültségek legfőbb forrását az jelenti, hogy Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és katonai célra megépített ott több mesterséges szigetet. A Fülöp-szigeteki külügyminiszter csütörtökön arról számolt be, hogy a kínai parti őrség vízágyúkat vetett be két Fülöp-szigeteki hajó ellen, amelyek a Dél-kínai-tenger egy vitatott hovatartozású zátonyán állomásozó csapatoknak szállítottak volna ellátmányt.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója