Egy valódi tragédia mítosza – Spencer kritika

A Kristen Stewart főszereplésével készült film végre nem csak Diana hírnevét lovagolja meg, hanem a név mögött rejlő személyiséget is bemutatja.

Csütörtökön kerül a hazai mozikba a Diana hercegnőről szóló Spencer című film, amely a walesi hercegné 1991-es karácsonyi ünnepét mutatja be, amikor végleg elhatározta, hogy elhagyja a brit királyi családot. A történet Diana őrlődését mutatja be, amelyet a királyi család által jelentett nyomás, a hihetetlen mértékű médiafigyelem, valamint Károly herceggel elhidegült kapcsolata vált ki benne. Az alapvetően életszagú történetet ugyanakkor fikciós elemekkel is megszórják: Diana hallucinációit, korábbi, házasság előtti élete utáni vágyódását is láthatjuk, valamint későbbi halálának előjeleire is utalást tesz a film. 

Nem a család a lényeg

Diana hercegné életéről nem most készítettek először filmet. Az elmúlt évek egyik népszerű sorozatában, az angol királyi család üzelmeibe is betekintést engedő A korona című sorozat is foglalkozott már Harry és Vilmos herceg édesanyjával. Azonban emellett is számtalan dokumentumfilm, illetve játékfilm készült már a jövőre 25 éve, autóbalesetben elhunyt hercegnéről. A Spencer című film – amelynek elnevezése Diana leánykori nevére utal – ugyanakkor nem a királyi családra és annak Dianával való harcáról mond el újabb információkat, hanem százszázalékban a hercegnére fókuszál.

A film rendezője, a chilei Pablo Larraín sem először készített filmet híres feleségekről, a 2016-ban Natalie Portman főszereplésével mozikba került alkotása ugyanis Jackie Kennedy férje meggyilkolása utáni időszakát mutatja be, amikor egyszerre kellett helyt állnia anyaként, politikai szereplőként, valamint fenntartania férje hagyatékát. A film ugyanakkor sokkal kevésbé működött, mint a Spencer, amely nagyon személyes hangnemet üt meg, ami a film minden egyes építőkockájából sugárzik. A kamera sokszor intim közelségből mutatja a Diana szerepét csodálatosan megformáló Kristen Stewartot (Alkonyat-filmek), Jonny Greenwood zeneszerző fülbemászó dallamai pedig jóval a vetítés után a néző fejében visszhangoznak majd.

Ledobhatatlan elitizmus

Azt már korábban is lehetett tudni, hogy Diana hercegné bulimiás volt, azonban a film ezt a betegséget egyértelműen a királyi családhoz tartozás jelentette nyomással magyarázza. A cselekmény szerint betegségével a család is tisztában volt, szimplán nem érdekelte annyira őket személyes konfliktusaik miatt. Természetesen az igazság lehet ettől eltérő. Diana személyiségét az állandó megfigyelés is torzítja, amelynek hatására a paranoia tünetei is felbukkannak rajta. Ezek hamarosan hallucinációkba is átcsapnak, melyeknek központi alakja Boleyn Anna, VIII. Henrik második felesége. Dianának ugyanis rögeszméjévé válik, hogy azonos a sorsuk: férjük megcsalja őket, mégis a nőket vádolják házasságtöréssel; valamint hogy a válás csak a haláluk árán valósulhat meg. 

Érdekes még a filmben az is, hogy nem foglal egyértelműen állást, ki is volt a rosszabbik fél a válásban. Ugyanis nem elsősorban Károly herceg (Jack Farthing) és Diana viaskodását követjük végig, hanem a komplett királyi lét és Diana hercegné személyiségének szembenállását. A királyi udvar változásra való képtelenségére csakúgy rámutat a film, mint arra, hogy a walesi hercegné egyszerűen sosem vágyott erre az életre, és csak gyermekei miatt marad az udvarban. A film alapvetően egy fajsúlyos dráma, helyenként azonban mégis szórakoztató jeleneteket dobnak be, főleg amikor Diana és gyermekei párbeszédeiről van szó. Ezeket a diskurzusokat nagyon átélhetően írták meg, tényleg egy családot látunk megelevenedni a filmvásznon, amelyhez Kristen Stewart mellett Jack Nielen (Vilmos herceg) és Freddie Spry (Harry herceg) gyermekszínészek kedves játéka is sokat hozzátesz.

Fontos még emellett a hercegnő folyamatos utasításoknak való ellentmondása is. A királyi udvarban minden egyes személyre szigorú dresszkód vonatkozik, Diana mindig megpróbál becsempészni valami személyeset, jelezve ezzel, hogy nem ért egyet a rendszer elitizmusával. Ez a téma egyébként többször is tematizálódik a film során, és maga Károly herceg mondja ki, hogy a brit királyi udvar képtelen a változásra. 

Nem csak egy mozi

A Spencer nem egy egyszerű életrajzi film. Még ha fikciós eszközökhöz is nyúl, látszik, hogy a rendező kellően elmélyedt a karakterben, és a benne rejlő morális dilemmákon. Ezt egészítette ki Kristen Stewart megbabonázó játéka, amely egyszerre hordozza magában a hercegné sebezhetőségét, valamint szabadság utáni vágyát is – az Oscar-díjért folyó versenyben jó esélye lehet ezzel az alakítással az amerikai színésznőnek. Az viszont nagyon érdekes volt, hogy a királyi udvar pompájában játszódó film játékidejének jó fele a vécén játszódik – bár érthető –, valamint hogy a jelenleg is regnáló II. Erzsébetnek csupán egyetlen mondat jutott a filmben, az is inkább csak kényszerből. A Spencer nem egy átlagos mozifilm: lassú a tempója, nincsenek túlgondolva a párbeszédek, mégis átélhető és emberi.