Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A magyarok negyede csak egy hónapig húzná jövedelem nélkül

Létrehozva:

Fotó: Merész Márton

A foglalkoztatottak közel háromnegyede tapasztalt a munkahelyén leépítést vagy megszorítást.

A foglalkoztatottak egyharmadát közvetlenül is érintette idehaza a munkahelyi leépítés, illetve egyéb megszorítás a járvány első három hulláma során – derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító Zrt. és a Medián közös elemzéséből.

A napi.hu által ismertetett anyagból kiderül, hogy a koronavírus-járvány előtt is dolgozók 59 százalékának munkavégzését valamilyen módon kedvezőtlenül érintette a koronavírus, illetve az ezzel összefüggésben hozott intézkedések. A legtöbbjüket már az első hullámban elérték a nehézségek, a következő két hullámban pedig összesen további 22 százalékuk szembesült valamilyen problémával.

A munkavállalók kétötöde érzékelte azt, hogy nagyobb teher hárult rá a munkahelyén. A járvány előtti időszakhoz képest az akkori munkavállalók csaknem negyedének csökkent a jövedelme és tizedének szűnt meg a munkaviszonya. A legnagyobb mértékben a vendéglátással és idegenforgalommal foglalkozó vállalkozások kényszerültek megszorításokra.

A foglalkoztatottak közel háromnegyede tapasztalt a munkahelyén leépítést vagy megszorítást: ezek 54 százaléka magát a megkérdezettet is érintette. 13 százalékot elkerültek a megszorítások. A korlátozások érzékelhetően nagyobb mértékben sújtották a társadalom eleve sérülékenyebb csoportjait: a nőket, a fiatalabbakat, az érettségivel nem rendelkezőket, a vidéken lakókat, illetve a Kelet-Magyarországon élőket.

A kutatásból az is kiderül, hogy az eddigi stabil jövedelem elvesztéséhez kapcsolódó aggodalmak egyre erősödnek: az emberek egyre nagyobb arányban biztosítják a munkahely elvesztésével összefüggő kockázatokat, elsősorban jövedelempótló biztosításokkal.

A kutatás az interjúalanyok megtakarításaira és potenciális segítség forrásaira is rákérdezett. Ebből kiderül, hogy a teljes népesség 24 százaléka legfeljebb egy, 38 százaléka legfeljebb kéthónapnyi anyagi tartalékkal rendelkezik. A válaszadók 53 százalékára igaz, hogy legalább kettő, de maximum egy évet bírna ki bevétel nélkül, 9 százalékának pedig több mint egy évnyi tartaléka van.

Legnépszerűbb cikkeink