Kiemelt hírek

„Minden beruházásunk leáll, ha a reptér kormányzati kézbe kerül”

Published

on

Fotó: Merész Márton

A XVIII. kerület DK-s polgármesterével, Szaniszló Sándorral a 168 beszélgetett.

Szó esett arról, hogy a reptér állami üzemeltetése milyen következményekkel járna Pestszenlőrinc és Pestszentimre szempontjából, de ugyancsak szóba kerültek a kerületi fejlesztések és a finanszírozásuk forrása. A polgármester azt is elárulta, hogy a kormányváltás után az ellenzéki koalíció mennyire bánik majd méltányosan a fideszes önkormányzatokkal.

Ön szerint kétezer-hatszáz kerületi család megélhetése függ a reptértől. Hogyan kötődik pontosan a repülőtérhez a jövedelmük, és ez miért kerül veszélybe, ha az állam veszi át a működtetést?

A reptér működtetésében számos alvállalkozó vesz részt, ezen kívül jelen vannak nagy multicégek, üzletek, illetve külső munkavállalók, pilóták és az ellátmány kiszolgálói. Az érintett kétezer-hatszáz családnak alapvető érdeke, hogy továbbra is olyan társaságnál dolgozzanak, amely nemcsak kitermeli a munkabérüket, hanem hosszú távon tervezhető, normális életkörülményeket biztosít.

Amennyiben a reptér állami kézbe kerül, akkor az imént felvázolt feltételek nem valósulhatnak meg?

A magyar kormány tíz-tizenöt millió forinttal támogatja a multicégeket, ha egy munkahelyet létrehoznak az országban, a reptér pedig rengeteg munkahelyet teremtett. Ha ennyi szabad forrásunk lenne, akkor újabb munkahelyek létrehozására kellene az államnak ezt az összeget fordítania, nem a meglévők kivásárlására. Nem kizárt, hogy az egész mögött azok a fideszes oligarchák állnak, akik újabb, hosszú távon megtérülő befektetési lehetőséget keresnek. Senki nem tudja, hogy ez a társaság képes-e egy repteret üzemeltetni. A jelenlegi tulajdonosok viszont hosszú ideje sikeresen működtetik, fejlesztik, és kipótolták a járvánnyal járó veszteséget. Az állami működtetés alatt egy ilyen bevételkiesést az adófizetők pénzéből kellene pótolni. 

A reptér jelenleg hárommilliárd forintos építmény- és telekadót fizet az önkormányzatnak. Ha ez nem folyik be a kasszába, miből fog megélni a kerület? 

Az összes többi ellenzéki vezetésű településsel együtt a mi önkormányzatunk is büntetésben van most már másfél éve a kormányzati elvonások miatt, a reptér tulajdonosaként az állam pedig biztosan nem fog sem építmény-, sem telekadót fizetni. Ez nálunk csakis veszteségként jelenhet meg, és megoldhatatlan feladattal szembesülünk.

A reptéri adón kívül miből finanszírozza a kerület a folyamatosan zajló fejlesztéseket?

A beruházásaink egy részét örököltük, amelyeket az elődeink kezdtek el, nekünk pedig be kell fejezni, de sajnos a hozzávaló összeget ugyancsak nekünk kell előteremteni. Éppen ezért létszámstopot rendeltünk el a polgármesteri hivatalban és az önkormányzati holdingnál. Ezen kívül átszámoltattuk az összes örökölt projektünk szerződését, és szinte mindenhol sikerült olcsóbb ajánlatot kapni, mint az eredeti álláspont volt. 

Ha jövőre nem lesz kormányváltás és a reptér is kormányzati kézbe kerül, akkor mi a XVIII. kerület esélye a túlélésre?

Akkor nagyon súlyos helyzetbe kerülünk. Minden beruházás le fog állni, nem lesz egy méter járda sem. Brutálisan észrevehető lesz a közszolgáltatás romlása. 

Sokan azt feltételezik önről, hogy az MSZP-t azért hagyta ott huszonhét év után, mert a DK jobb karrierlehetőséget kínál, a volt pártjában pedig már csak a leszállóágat látja. Mi az igazság?

A DK egy erőteljesen növekvő, dinamikus közösség, amely jelen pillanatban a legerősebb ellenzéki párt, és emiatt a támogatási képessége is erősebb, láthatóan sokkal eredményesebben tudnak lobbizni a kerületi ügyekért. A váltásomat ezért jó döntésnek tartom, és most is ugyanezt a döntés hoznám meg. A DK-val kötöttem egy egyezséget, miszerint a kormányváltás esetén a XVIII. kerület támogatást élvez majd. Körülbelül hat kilométernyi útszakaszt kellene felújítanunk, és ez majdnem hatmilliárd forintba kerülne. Ennek megoldására szóbeli ígéretet kaptam a DK-tól, igaz, akkor még Dobrev Klára volt a miniszterelnök-jelöltünk.

Ez az egyéni ígéret a DK-tól ugyanazt a metódust idézi, amely alapján a Fidesz csak a saját önkormányzatait támogatja. 

Az ellenzéki körzetek lassan behozhatatlan hátrányban vannak a kormánypárti körzetekhez képest, a XVIII. kerület pedig harminc-negyven éves lemaradásban. Karácsony Gergely és Dobrev Klára is járt itt, és megígérték, hogy a kormányváltás esetén országosan ki fogják egyenlíteni a támogatásokban mutatkozó különbségeket. Ez nem jelenti azt, hogy a fideszes körzetek hátrányba kerülnének. Ez nem lenne tisztességes, és nem kívánjuk senkinek az éveken át tartó meddő harcot az alapvető tevékenységekre fordított fedezetért.

Mi rá a garancia, hogy az összefogás nem alakít ki a mostanihoz hasonló méltatlan támogatási rendszert?

Egészen biztos vagyok benne, hogy nem lesz ilyen. A különbségeket el kell tüntetni, ami azt jelenti, hogy valamennyivel több forrás jut a lemaradó körzetekbe, de a rendszer eddigi haszonélvezői is megkapják az átlag támogatást.

Az imént említette, hogy az ígéreteket még Dobrev Klárától kapta. Márki-Zay Pétertől mire számít ezzel kapcsolatban?

Márki-Zay Péter új kormánya elhoz majd egy tisztább, tisztességesebb, emberibb Magyarországot. A települések pedig megkapják azokat a forrásokat, amelyeket a Fidesz-kormány megvont tőlük.

Tehát ön szerint valóra fogja váltani azokat az ígéreteket, amelyeket Dobrev Klára hangoztatott a XVIII. kerülettel kapcsolatban?

Nagy esélyt látok rá, hogy így lesz. 

 

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version