Kiemelt hírek

Dőlnek a CÖF-höz az állami tízmilliók

Published

on

Békemenet és állami ünnepség 2021. október 23-án Budapest belvárosában | Fotó: Merész Márton

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. honlapján közzétett szerződéslista szerint július 1-én 40 millió forintot adtak a Békemenet szervezőinek.

A CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány korábban már kapott két részletben 170 milliót az SZNP-től, és idén a szintén állami Magyar Fejlesztési Bank is megtámogatta őket 25 millió forinttal.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítványa júliusban 40 millió forintot kapott a Szerencsejáték Zrt. leányvállalatától – írja az Átlátszó.

A Fidesz-kormányt felvonulásokkal, előadásokkal, nyilatkozatokkal, plakátokkal és minden más módon nyíltan támogató CÖF háttérszervezete a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA).

A CÖKA korábban két részletben 170 millió forintot kapott a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-től, ám a tényfeltáró portál hiába kérte ki az állami cégtől a támogatások iratait: a szerződésekből kitakarták, hogy mire kapta a pénzt a CÖF, a szervezet beszámolóit pedig egyáltalán nem adták ki, ezért bírósághoz fordultak.

2016-ban a szintén állami tulajdonú Magyar Villamos Művek támogatta meg 508 millió forint közpénzzel a CÖF-CÖKA kormánypárti munkáját: ebből tüntettek például Brüsszelben Brüsszel ellen.

Idén augusztusban a K-Monitor vette észre, hogy az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 25,4 millió forint támogatást adott a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak. Az Átlátszó kikérte az MFB-től a támogatással kapcsolatos iratokat, így sikerült megtudnia, hogy Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke április végén kért pénzt az állami banktól, hogy céljaikat „a közjó érdekében még hatékonyabban” tudják megvalósítani.Kérelmében Csizmadia azt írta a CÖF-CÖKA tevékenységéről, hogy annak „fő irányvonala társadalompolitikai és gazdaságpolitikai kérdésekben történő megnyilvánulások”.

Mint a portál írja, a CÖKA tulajdonában álló Kövess minket 2022 Kft. finanszírozza a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! feliratú plakátokat, amikkel a Fidesz azonos nevű aláírásgyűjtéséhez csatlakoztak. A plakátokra adományokat is vártak azzal a felhívással, hogy „aki nem akarja, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a hatalomba, támogassa a plakátkampányt”.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version