Mulat a Manézs, sír a NER

Bödőcs Tibor új könyvét ajánljuk.

Magyarország első számú stand-up komikusának legújabb könyve egy kendőzetlen politikai szatíra, amelyben Isten helyett a cirkusz, Orbán, Trump és Chavez helyett pedig Luigi, a Porondmester kerül főszerepbe.

Bödőcs Tibor idén októberben már a harmadik kötetével jelentkezett, a Mulat a Manézzsal pedig ismét  egy új oldaláról ismerhettük meg Magyarország első számú stand-uposát. Új könyve egy kendőzetlen, vulgáris, mégis míves politikai szatíra, melynek sorai között az olvasó könnyedén hasonlóságokra lelhet az Orbán-kormány politikai elitjével, és a populista rendszerek működésével. A Mulat a Manézs viszont nem egyszerűen a politikai fricskákról szól: bemutatja a diktátor mögött rejlő embert – már ha van olyan –, felteszi a kérdést, hogy vajon a rendszer teszi-e rosszá az embert, vagy épphogy az ember képes megkorrumpálni a szisztémát; nyelvezete pedig egyszerre idézi meg a vidék tájszavait, a modern szlenget és mindent, amitől utánozhatatlan és egyedi a magyar nyelv.

A Mulat a Manézs kétségkívül az elmúlt tizenegy év egyik legerősebb kormánykritikus paródiája. Teszi mindezt úgy, hogy egyszer sem szerepel a könyvben Orbán Viktor, a Fidesz, sőt még Isten neve sem – az egész cselekmény egy kitalált cirkuszállamban, Hettikániában szökken szárba. A cselekmény főszereplője a korosodó diktátor, bizonyos Luigi King, aki tökéletesen testesíti meg a modern autoriter rendszerek kirakatemberét. Személyébe egyszerre lehet belelátni a korábbi venezuelai zsarnokot, Hugo Chavezt, kommunikációja és politikája alapján azonban Donald Trump mellett Orbán Viktor karaktere is felsejlik. A macsókráciát 30 éve vasszigorral irányító Luigi a cirkusz köré építette fel rendszerét. A különböző hasonlatokon keresztül tökéletesen rá lehet ismerni az egyes politikai tisztségviselőkre, komplett minisztériumokra és azon politikai csapásirányokra, amelyek mindennapjaink részét képezik. A porondmester tanácsadójában, Szurkovicsban szintén számos kormányzati háttér- és megmondóember körvonalazódik, mintha a Rogán-Habony-Szájer hármasból gyúrta volna össze a „tökéletes” politikai stratégát a szerző.

A 200 oldalas könyv Hettikánia néhány napját mutatja be, ahogy a nép, annak vezetője és a politikai klientúrája a rendszer harmincadik születésnapjára készülődik. Az hacacáré azonban számadásra készteti a önkényurat és csapatát, elmélkedéseiken és visszaemlékezéseiken keresztül pedig tökéletes képet kapunk a cirkuszállam politikai szisztémájáról, az elit életviteléről és az elnyomott nép lelkületéről is. A politikai közbeszéd pedig a magyar viszonyokat idézi, eltúlozva: a folyamatos ellenségkép-gyártás, a női jogok szülésre korlátozása, a kultúra kisajátítása mind-mind fellelhető a történetben.

A legfőbb hasonlóság mégis abban látszik Luigi King – és persze Szurkovics – rendszere mögött a való világban is fellelhető hibrid rezsimekkel, hogy minden döntés és minden pénz egyetlen kézben összpontosul. Jól mutatja ezt a könyv azon része, amikor a diktatúra jubileumi ünnepsége után egymásnak adják az ajtót a politikai káderek, támogatás után rimánkodva a vezetőnél. Senki nem mer ellentmondani, senki nem kérdőjelezi meg kijelentéseit. A nép lelkiállapotáról demoralizáló képet ad, hogy a polgárok valóban megváltónak tartják a magát a nép egyszerű gyermekének hazudó Luigi Kinget. Ennek egyetlen eszköze a néppel jól rezonáló kommunikáció: 

„Sulykold, milyenek, és olyanok lesznek! Szót fogadni majdnem mindenki, parancsolni csak kevesen tudnak. Nem az a kérdés, hogy szegények-e, hanem hogy kit hibáztatnak érte” 

– mondja Szurkovics spindoktor.

A Mulat a Manézs nyelvezetét tekintve egy igazi korszakos mestermű. Bödőcs korábbi köteteiben és önálló estjeiben is felfedezhettük már a tájszavak hangsúlyozását, azonban ez töredéke sem volt annak, amit ez a könyv elér. Minden oldalon hemzsegnek az olyan szavak, amelyet egy-egy átlagember jó ha egyszer hall, vagy lát leírva életében. Ez a fajta nyelvi diverzitás pedig csak úgy vonzza az olvasó figyelmét; szórakoztatja, megnevetteti és persze edukálja. Ez azonban hatalmas ellentmondásban áll Luigi kommunikációjával, akinek beszéde Trump meggondolatlan, nőgyűlölő, xenofób, férfiasságát bizonygatni vágyó kivagyiságára emlékeztet.

A végkifejletben feltűnik a tekintélyelvű rendszerek, és az azokat vezető emberek tragédiája is. Luigi ugyanis tulajdonképpen arra vágyik, hogy elsodorja őt a forradalom, hogy valaki végre megkérdőjelezze. De mivel ezt senki nem teszi meg, ezért önpusztításba, hedonizmusba, fékevesztett ámokfutásba menekül. Emiatt azonban biztosan nem fogja sajnálni az olvasó a főszereplőt, ugyanis Luiginál visszataszítóbb, szexistább, rasszistább, önpusztítóbb embert még nem nagyon tudott felmutatni a világirodalom. 

A Mulat a Manézs úgy kellett a magyar közbeszédnek, mint egy pohár víz a sivatagi túra kellős közepén. Művészi képeivel épp annyira fogalmaz meg kritikát a rendszer felé, mint amennyire hasonlataival kifigurázza azt.