Nagyvilág

Keresztapa-embargót hirdettek Cataniában

Published

on

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

Többszáz éves hagyományt függesztett fel a cataniai egyházmegye.

E hónaptól három éven át nem vehetnek részt a keresztelőkön a keresztszülők, hogy ne lehessen visszaélni a keresztapaság intézményével. Az egyházi főméltóságok szerint a helyzet kezdett a Keresztapa-filmekre hajazni, ezért drasztikus lépésre volt szükség.

A szicíliai Calabria-Bova régió érseke, Giuseppe Fiorini Morosini már 2014-ben levelet írt Ferenc pápának, jelezve a problémát, hogy az olasz családok azért kérnek fel helyi hatalmasságokat és befolyásos személyeket a keresztapaságra, hogy kapcsolatrendszert építsenek, és arany nyakláncokat kaphassanak, egyre inkább eltávolodnak a „compari” valódi szerepétől, ami az életre szóló spirituális iránymutatás lenne keresztgyermekük számára. A szicíliai bíborosok és plébánosok egyöntetűen üdvözölték a tilalmat, miután sokan úgy tapasztalták, az egyházi szokás hatalmat adhat a szervezett bűnözés figuráinak, akik a zsarolás és az uzsora eszközeként tekintenek a keresztapaságra – számolt be a New York Times. „A tilalom egy kísérlet” – mondta a lapnak Salvatore Genchi, Catania főesperese, aki maga is tizenöt gyermek keresztapja, de szerinte nem mindenki tud ekkora felelősséget vállalni keresztszülőként. Húsz keresztgyereke van Salvatore Cuffaro korábbi szicíliai elnöknek, a Berlusconi-kormány volt tagjának, aki öt évet ült börtönben, miután bűnösnek találták abban, hogy segítette Bernardo Provenzano maffiavezért az ellene folyó, évtizedes hajszában. „Bár egyes papok kételkednek ebben, én minden keresztgyerekemmel ápolom a kapcsolatot” – állítja Cuffaro, aki szerint a maffia egyetlen tagja sem lehet vallási értelemben keresztapa Szicíliában. A keresztapa-embargó iránt a szülők egyáltalán nem lelkesednek, és átmenetileg befellegzett a keresztelők után tartott, hatalmas családi ünnepségeknek is. Többen Catanián kívül keresnek – és találnak – plébánosokat, akik hajlandók keresztszülők jelenlétében megkeresztelni a gyereküket. A szomszédos tengerparti kisváros, Aci Trezza plébánosa, Giovanni Mammino például Isten színe előtt megesketi a jövendőbeli keresztapákat, hogy tényleg vallásosak, és hogy nincs közük a maffiához, csak így vállalja a keresztelőt.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version