Kiemelt hírek
Dobrev: Vigyázzunk az összefogásra!
A DK miniszterelnök-jelöltje szerint az ellenzéki összefogás a választópolgárok érdeme, és nem a pártoké.
Dobrev Klára csütörtökön Veszprémben folytatta kampánykörútját.
„Újra itt vagyok. És van még egy hírem, jövök vissza” – kezdte beszédét Dobrev Klára Veszprémben. Az előválasztás második fordulója szombaton véget ér. Mint a DK miniszterelnök-jelöltje fogalmazott, ezt követően hatalmas feladat vár az ellenzéki összefogásra. A politikus úgy véli, a pártoknak egységesíteniük kell a kampányukat.
Dobrev szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a Fidesz tart az ellenzéktől. „Van, aki elköltözik. Mintha Spanyolországgal nem lenne kiadatási egyezményünk” – mondta, majd úgy folytatta: „Azt látom, próbálnak mindent bebetonozni” – tette hozzá, utalva a törvényjavaslatra, amely értelmében Polt Péter legfőbb ügyész csak kétharmados többséggel lehetne elmozdítható a hivatalából. „Akárhány pártkatonát fogtok bebetonozni az elkövetkező hat hónapban, lesz erőnk, felhatalmazásunk és akaratunk ahhoz, hogy egy tisztességes országot vezessünk. Nem érdekelnek a kétharmados korlátaitok” – üzente.
A DK miniszterelnök-jelöltje az ellenzéki szavazók érdemének tartja az összefogás létrejöttét. Mint mondta, a demokrata, ellenzéki választópolgárok 2018 után megüzenték: ha nem ellenzék nem köt megállapodást, nem szavaznak rájuk. „Ez z összefogás nehezen jött össze, és tudom, hogy törékeny. Nagyon sok mindenkinek kellett visszafogni magát, rengeteg régi sérelmet kellett elfelejteni az elmúlt két évben” – mondta, majd hozzátette: „Vigyázzunk erre az összefogásra. Egyetlen politikus se merje tönkretenni, amit a választók összeraktak.” A DK miniszterelnök-jelöltje úgy véli, a másik ok, ami miatt fontos, hogy a pártok kellő alázatot és tiszteletet tanúsítsanak egymás felé. „Ha az összefogáson egy repedés vagy rés keletkezik, oda azonnal benyomul a Fidesz” – vélekedett.
Dobrev Klára úgy látja, egyre nagyobb a választás tétje. „Orbán vagy Európa” – szerinte ez lesz a 2022-es választás nagy kérdése, mivel, mint fogalmazott, Magyarország Orbán Viktor politikájával nem maradhat az EU tagja. „Jövő áprilisban minden magyar állampolgárnak fel kell tennie a kérdést, Európához vagy Kínához és Oroszországhoz akar tartozni” – mondta.
Beszéde végén a DK miniszterelnök-jelöltje arra buzdította a jelenlévőket, hogy szavazzanak az előválasztáson. „Jövő áprilisban közösen fogjuk legyőzni a kormányt. Ezért fogok visszajönni” – zárta. Dobrev Klára előtt Csonka Balázs Veszprém I-es választókerületének ellenzéki (DK) képviselőjelöltje, és Kertész Éva, az előválasztás Fejér megye V-ös körzetének győztese (DK) is felszólalt. Az esemény békésen zajlott.
168 / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója