Kiemelt hírek

Drogpénzből működik Kim Dzsongun diktatúrája

Published

on

Kim Dzsongil (balra) és fia, Kim Dzsongun (középen) 2011-ben | Fotó: KCNA / EyePress / AFP

Harminc évig dolgozott Kim Dzsongun titkosszolgálatánál az az észak-koreai férfi, akivel hétfőn a BBC közölt interjút.

Kim Kuk-szong 2014-ben szökött Dél-Koreába, s a cikk szerint azóta is retteg Kim Dzsongun bosszújától.

Félelme nem alaptalan, Szöulban ugyanis a dél-koreai kormányhoz szegődött, miközben mély ismereteteket szerzett az északiak rendszeréről. A phenjani hírszerzésnél végigjárta a ranglétrát, 30 éves karrierútja során meredek kémsztorikkal gazdagodott – írja az Index.

A férfi – elmondása szerint – maga is küldött bérgyilkosokat szökevények után, és részt vett egy droglabor felállításában, amelyből a forradalmuk pénzalapját táplálták.

Észak-Korea diktátora 2012-ben vette át az ország vezetését édesapjától, Kim Dzsongiltől. A BBC-nek nyilatkozó férfi elmondta, az utódlási folyamat részeként alakult meg 2009-ben az Általános Felderítői Hivatal, ami rögtön egy áruló likvidálását kapta meg feladatul. Az akció azonban kudarcba fulladt, két katonai vezető a hiba miatt máig börtönben van.

Észak-Korea a világtól elzártan, nehéz gazdasági körülményekkel küzd, miközben az akciókat finanszírozni kell. Az első droglaborokat az 1990-es évek éhínsége idején hozták létre Észak-Koreában, és elmondása szerint a feladatot Kim Kuk-szong kapta meg.

„Három külföldit szállítottam Észak-Koreába a Munkáspárt 715-ös összekötő irodájába. Ott indult a drogtermelés” – mondta el a BBC interjúalanya, hozzátéve: a laborokban MDMA-t gyártott a titkosszolgálat. Megkérdezték tőle, hogy a droglaborokban termelt pénzt mire fordította a rezsim, mire Kim Kuk-szong elmondta: Észak-Koreában a pénz a legfőbb vezetőé, ezért vélhetően házakat épített, ételt, ruhákat vásárolt belőle.

A rezsim másik fontos bevételi forrása az illegális fegyverkereskedelem volt. A titkosszolgálat elsősorban Iránnak adott el fegyvereket, de vélhetően megfordultak az észak-koreai fegyverkereskedők Szíriában, Mianmarban, Líbiában és Szudánban is, az ENSZ jelentése szerint ugyanis a phenjani hírszerzés kifejezetten a polgárháborús térségekben aktív.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version