Kiemelt hírek
Dobrev Klára azt ígérte, szívvel-lélekkel fog kormányozni
Dobrev Klára Tatabányára látogatott hétfő délután, ahol a hideg, esős idő ellenére is sokan kíváncsiak volt a DK miniszterelnök-jelöltjére.
Sokan Magyarország távoli pontjairól érkeztek, csak hogy támogatni tudják a politikust. Dobrev többek között ismertette terveit a jövőre nézve.
„Minket se a hideg, se az eső nem bátortalanít el! Ugyanilyen bátran küzdünk majd meg jövőre a Fidesszel!” – mondta Dobrev. A DK jelöltje azt is kifejtette, hogy miért pont ő a megfelelő ember az ország kormányzására. A „Fidesznek hiába van szeme, a problémákat nem látja, hiába van füle, az embereket nem hallja és hiába próbálná megérteni az embereket, nincs lelke” – fogalmazott a politikus, majd hozzátette: „nincs az a politikus, aki grafikonok által jó döntéseket tudna hozni. Aki nem látja a számok mögött az emberi sorsokat, a családokat és az embereket, az nem fog tudni kormányozni. Én viszont látom, így jól fogok tudni kormányozni, szívvel, lélekkel.”
Dobrev arra is kitért, hogy noha az embereknek szándékukban áll, hogy elmondják, milyen problémákkal szembesülnek és szeretnének akár vitatkozni is, akkor sincs kinek elmondani, kivel vitatkozni.
„Aki a helikopterről néz le, annak csak térkép a táj” – hangsúlyozta. Dobrev elmondta, hogy programjai között szerepel a panelprogram, a lakás és lakhatás megoldása, illetve a rezsi csökkentése, a jövedelem 20 százalékára. Célja, hogy a családoknak ne csak egy álom legyen a balatoni nyaralás. E terveit is taps fogadta.
„Ki a pénzügyminiszter a családban? A nő. Ki hordja a gatyát? A nő. Ki tartja össze a családot? A nő” – hangzott a válasz az egyik jelenlévőtől a tömegben arra a kérdésre, hogy mi az a három, ok, ami miatt szavazatával Dobrev Klárát támogatta. A megkérdezettek egy része (inkább férfiak), Dobrev szaktudására hivatkoztak és az Európai Parlamentben betöltött szerepe miatt találnák alkalmasnak az ország kormányzására. Azonban a többség számára az első és egyben döntő érv az volt, hogy „mivel nő”. A megkérdezettek azzal indokolták válaszukat, hogy „a nők másképpen gondolkodnak, mint a férfiak és ha képesek egy családot koordinálni, akkor egy ország vezetésével is elbírnak. A nők ugyanis mindent megoldanak” – mondták a jelenlévők.
168.hu
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója