Kiemelt hírek
Kétszáz embert lecsuktak a fehérorosz hatóságok
Azzal a gyanúval vettek őrizetbe kétszáz embert, hogy sértő megjegyzéseket tettek a fehérorosz állambiztonsági szolgálat egyik tisztjére, akit nemrég agyonlőttek egy minszki razzia során.
Ivan Kubrakou belügyminiszter csütörtökön azt mondta: „Egyesek megpróbálnak felhajtást csinálni ebből a halálesetből. Mostanra már mintegy kétszáz embert vettek őrizetbe, akik Telegram-csatornákon mindenféle gyalázatos dolgot írtak abban bízva, hogy senki sem bukkan rájuk, különböző felhasználónevek mögé rejtőzve arra szólították fel az embereket, hogy ragadjanak fegyvert, és menjenek ki az utcára” – írja a BelTA fehérorosz állami hírügynökség, amelyet az MTI idézett.
A belügyminiszter szerint az interneten található egyes bejegyzésekben nemcsak a biztonsági erők, hanem a más véleményen lévő állampolgárok meggyilkolására szólítanak fel. A dpa német hírügynökség szerint az őrizetbe vett személyek között van a helyi Komszomolszkaja Pravda egyik újságírója is. A Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet az őrizetbe vett személyek közül 73-at politikai fogolynak nyilvánított, számuk így már meghaladta a nyolcszázat az országban.
Egy múlt keddi minszki razzia során a fehérorosz ellenzéket támogató 31 éves informatikus lelőtte a KGB egyik tisztjét. Ezt követően a hatóságok végeztek vele, feleségét pedig őrizetbe vették. Az incidens részleteit homály fedi. Az informatikus ellen korábban terrorizmushoz köthető tevékenységek gyanúja miatt nyomozást indítottak. Médiaértesülések szerint a férfi a közösségi oldalakon olyan fotókat tett közzé, amelyeken az ellenzék zászlaja is szerepelt. Állítólag legálisan tartott fegyvert.
A Lukasenkához hű erők eddig is kíméletlenül léptek fel a tavaly augusztusi vitatott elnökválasztást követő tiltakozó mozgalom résztvevőivel szemben. Számos razziát tartottak olyan háztömbökben, amelyekben feltételezésük szerint ellenzéki aktivisták bujkáltak.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója