Kiemelt hírek
Dobrev: Felkészült vagyok
Letisztult az ellenzéki előválasztási miniszterelnök-jelölti mezőnye: a baloldali Dobrev Klára áll szemben az öndefiníciója szerint is jobboldali Márki-Zay Péterrel.
A Demokratikus Koalíció aspiránsát kérdeztük esélyekről és tervekről.
– Hogy látja az esélyeit?
– Nézze, én azért indultam el az előválasztáson, mert felkészültnek érzem magam arra, hogy véget vessek annak a nemzetromboló, a különféle embereket egymás ellen hergelő, kizárólag a kevés jómódúaknak, benne Orbán közvetlen családi és baráti körének kedvező, Magyarországot az EU-ból kivezető politikának, amely Magyarországot 12 éve gúzsba köti és túszul ejti. A végső lökést a pandémia adta, addig ugyanis széles körben elterjedt nézet volt, hogy Orbán egy velejéig romlott vezető, de legalább „kormányozni tud”. A pandémia alatt vált világossá ország-világ előtt, hogy a magyar állam teljességgel szétesett, a legalapvetőbb funkcióit sem képes ellátni, az egészségügyi ellátás összeomlott és erre az Orbán reakciója, hogy megtiltotta az egészségügyi szakembereknek, hogy beszéljenek a napi valóságról. A végeredmény maga a tragédia: 30.000 honfitársunk halt meg Magyarországon. Ezzel Magyarország a világelsők közé került az elhunytak számát tekintve. Mindezek tetejében üzletek sokaságát kötötte meg, amelyek óriási hasznát ismét az oligarchák fölözték le. Ennél erkölcstelenebb, alávalóbb dolgot nehezen tudnék elképzelni: A kormány a pandémiát, mások szenvedését, félelmét és nem ritkán halálát is arra használta fel, hogy újabb és újabb milliárdokat tegyenek zsebre. Óriási feladat lesz legyőzni Orbánt, hiszen mint tudjuk, ő az egész államszervezetet a szolgálatába állító, a magyar polgárok zsebéből kivett milliárdokkal hazudozó, és kizárólag a gyűlöletkeltés eszközével operáló kampányt fog folytatni. Ám ennél is összetettebb és nehezebb lesz a győzelem után Orbán rendszerétől, a NER-től megszabadítani Magyarországot, majd felépíteni egy olyan intézményrendszert, amely az itt élő embereket szolgálja egy szűk csoport érdekei helyett. Egy új állam kiépítése lesz a feladatunk, ehhez komoly felkészültség, nagy elszántság és jelentős erő szükséges. Látom versenytársaim kiváló tulajdonságait, mégis, meggyőződésem, hogy az államépítésre nekem van a legnagyobb tudásom, szakmai és politikai felkészültségem. Néha úgy látom, mintha az elszántságban is lenne különbség, miközben az erőt az öt párt adja meg, amely végre, 12 év elteltével meghallotta az ellenzéki szavazók akaratát, és közös erővel indulnak harcba Orbán Viktor ellen. Az első fordulót megnyertem, és amíg versenytársaim egymással foglalkoznak, addig én ismét és fáradhatatlanul járom az országot. Az első forduló országjárása során inkább figyeltem, hallgattam és megértettem az ott élők napi gyötrelmeit, most, a második fordulóban azzal térek vissza hozzájuk, hogy megoldásokat ajánljak az általuk elmondott problémákra. Csakis a magyar emberekkel együtt, velük közösen leszünk képesek a nehézségeket megoldani, a hazát leginkább feszítő kihívásoknak megfelelni. Erre, és nem másra koncentrálok, és abban bízom, hogy ezt a választók méltányolni fogják, ahogy az első fordulóban is méltányolták. Ehhez képest másodlagos, hogy ki férfi és ki nő, miközben igaz az is, hogy szomszédaink közül már majdnem mindenhol volt vagy van női miniszterelnök, és meggyőződésem, hogy
Magyarország éppen úgy felkészült egy női vezetőre, mint Szlovákia, Ukrajna vagy Románia.
– Amennyiben megnyeri az előválasztást, mi a legfontosabb feladata? Miniszterelnök-jelöltként mit akarna elérni „az első 100 napjában”?
– Az előválasztás végével egy fejezet lezárul, utána a legelső feladat az ellenzéki együttműködéshez elengedhetetlen kölcsönös bizalom újjáépítése. Ezt kellő empátiával, a közös felelősségtől áthatva el fogjuk érni, mert ez szükséges lesz ahhoz, hogy vonzó és erőteljes kampányt tudjunk folytatni az országgyűlési választásokon is. Ehhez összeállítunk egy árnyékkormányt, amely megkezdheti a felkészülést a kampányra, és főleg a győzelem utáni óriási feladatok teljesítésére, mert ezzel tartozunk az európai Magyarországnak.
– Egy Dobrev Klára vezette ellenzék győzelme esetén a valódi első 100 napban mit szeretne elérni?
– Volt már arról szó, hogy nem egyszerű kormányváltásra készülünk, hanem ismét rendszerváltásra lesz szükség. A magyar államot meg kell szabadítani a mindent és mindenhol uralkodó élősködőktől, és ujjá kell építeni az államigazgatást. Ez nem 100 nap, ez négy év feszített munkát kívánó feladata. Ha az első 100 napban megteremtjük ennek feltételeit, a kukába dobjuk az Orbán személyes érdekét szolgáló joginak látszó akadályokat, meghirdetjük a magyar lakosság széles tömegeit magában foglaló és népszavazással életbe lépő új Alkotmány megalkotásának a menetrendjét, amikor soha nem látott mértékben átírjuk Magyarország költségvetését, és ennek során az értelmetlen presztízs beruházásokra, az oligarchák etetésére szolgáló ezermilliárdokat fogunk átcsoportosítani oda, ahova valók, tehát a magyar emberekhez, ha felmondjuk az unokáinkat is gúzsba kötő orosz és kínai hiteleket, akkor úgy vélem, tiszta szívvel számolok be minderről az első 100 nap után Magyarország lakosságának.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója