Nagyvilág
Több száz tanút hallgatnak meg
Megkezdődött kedden a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat tanúinak meghallgatása a párizsi törvényszéken. A túlélők, az áldozatok hozzátartozói és a szemtanúk közül 2200-an vesznek részt civil felperesként a kilenc hónapig tartó perben.
„Egy öngyilkos merénylő előttünk robbantotta fel magát. Emlékszem a robbanásra, a zajra, a szagra. Meg voltam döbbenve a kettészakadt emberi testtől, a szerteszét hulló emberi húsdaraboktól” – kezdte remegő hangon a tanúvallomását egy nyugdíjas csendőr, aki elmondása szerint a mai napig a sokk hatása alatt van. A támadás estéjén a Pierre néven bemutatkozó csendőr kollégáival járőrözött a standion körül, ahol a Németország-Franciaország barátságos mérkőzést tartották.
„Harminchárom évig tartó pályafutásom alatt soha nem éltem át ilyen eseményt” – hangsúlyozta a tanú. „Csendőrök, rendőrök, tűzoltók, mind kiképzett emberek vagyunk. Amikor riasztanak minket, az úton felkészülünk. De öngyilkos merénylő látványára nem kaptunk felkészítést” – mondta.
A terrortámadásban a Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, egy ember halálát okozva, Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. A belvárosban hat kávéház, bár és étterem teraszán öltek meg 39 embert, miközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és csaknem hétszázat megsebesített. A merényletsorozatot az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, amelynek egy Európában, mindenekelőtt Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott le 2016. március 22-én Brüsszelben, ahol 32-en vesztették életüket.
Ezen a héten a Stade de France-nál átéltekről, jövő héten a kávéházi teraszoknál történt lövöldözésekről, majd négy héten át a bataclani vérengzésről hallgatja meg a különleges esküdtszék a több mint 350 tanút.
mti/ph
(Kiemelt kép: DURSUN AYDEMIR – ANADOLU AGENCY VIA AFP)