Nagyvilág

Hatalmasat égett a Real Madrid

Published

on

A moldovai Sheriff Tiraspol meglepetésre 2-1-re győzött a Real Madrid otthonában, míg a Paris Saint-Germain elintézte a Manchester City-t a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

A D csoportban a legtöbb BL-meccsel (281) büszkélkedő Real Madrid az újonc Sheriff Tiraspolt fogadta, amelynek ez volt a második találkozója a főtáblán. A moldovai együttes a nyitókörben otthon 2-0-val kerekedett a Sahtar Donyeck fölé, most pedig az első félidő derekán megszerezte a vezetést. A szünetet követően fokozta a tempót a Real, és a végül büntetőből egyenlített a 64. percben. A labda mögé Benzema áll, és elemi erővel lőtte a kapuba a labdát. Ahogy a Nemzeti Sport írja, ez volt egyébként Benzema 50. hazai mérkőzése a BL-ben a Real Madridban, és ez volt a 17. BL-idény, amelyben gólt szerzett, ami abszolút rekordnak számít a sorozat történetében.

A Tiraspolnak később volt egy les miatt videobíróval érvénytelenített találata, majd a 90. percben szintén a moldovai csapaté lett a slusszpoén: a vendégek luxemburgi légiósa, Sebastien Thill bődületes nagy gólt rúgott a jobb felső sarokba. A Real Madrid így nem tudta megszerezni a BL-ben a 100. hazai győzelmét. A csoport így aztán jelenleg a Sheriff Tiraspol vezeti 6 ponttal, a Real Madrid csak második 3 ponttal, őket követi az Internazionale és a Sahtar Doneck 1-1 ponttal.

A második forduló legjobban várt meccse valószínűleg a Lionel Messivel megerősített Paris Saint-Germain és a Manchester City összecsapása volt, ami meglepően sima végeredményt hozott. A francia csapat már a 8. percben vezetést szerzett az előző idényben finalista vendég Manchester City ellen. Az angoloknak ugyan volt lehetőségük az egyenlítésre, de a kapufa besegített a franciáknak. A második félidőben a nyáron a Barcelonától megszerzett Lionel Messi is eredményes volt. Az argentin sztárnak ez volt ez első gólja új csapatában. A PSG először győzte le a Cityt, korábban két döntetlenje és három veresége volt.

A forduló többi meccsén: az RB Leipzig 2-1-re kikapott a belga Club Bruggétől, a Liverpool 5-1-re biztosan nyert Portóban, az AC Milan 1-2-re kikapott az Atlético Madridtól, a Borussia Dortmund 1-0-ra verte a Sporting CP, az Ajax pedig 2-0-ra a Besiktast.

mti/ph

(Kiemelt kép: JOSE BRETON – NURPHOTO VIA AFP)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version