Kiemelt hírek

Egy győztesünk már biztosan van

Published

on

Egy kis csúszással ugyan, de kedd este fél kilenc körül véget ért Magyarország első országos előválasztásának első fordulója, Karácsony Gergely pedig már győztest is hirdetett.

Az Országos Előválasztási Bizottság ma reggel közzétette az ellenzéki előválasztás összesített szavazatszámait, eszerint az első fordulóban összesen 633 811 szavazatot adtak le. A győztes pedig, mint Karácsony Gergely fogalmazott, nem más, mint a változás, a demokrácia ügye.

„Okkal mondhatjuk, a részvétel meghaladta minden várakozásunkat, számolhatjuk úgy is, hogy a 2018-as parlamenti választási részvétel 10 százalékát is meghaladja azok aránya, akik leadták szavazatukat az előválasztáson. Ez nagy siker és világos jelzés: a változás elkezdődött” – írta a Facebook-posztjában.

Dobrev Klára arról beszélt, hogy hosszú és küzdelmes hónapokon vannak sokak mögött, mögötte is. „Hónapok óta járom az országot nagyvárosoktól a legkisebb településekig, hogy elvigyem a változás üzenetét, hogy elmondjam, van kiút az Orbán-rendszerből, és a rendszer bukása az előválasztással fog megkezdődni” – fogalmazott a DK miniszterelnök-jelöltje.

Márki-Zay Péter Gödöllőről jelentkezett be, és mindenkinek megköszönte a segítséget és a részvételt, valamint azt mondta, fantasztikus eredménye lett ez az ellenzéki együttműködésnek. Fekete-Győr András az ATV-ben értékelt, Jakab Péter viszont lapzártánkig nem fogalmazott meg üzenetet.  

Az Országos Előválasztási Iroda közleménye szerint ma reggel kilenckor kezdték meg a szavazatszámlálást. Az első egy órában betanították a számlálóbiztosokat, ezt követően indult meg a tényleges munka. „Az első eredményekre kora délután számítunk” – közölte reggel a Bizottság.

A kormányközeli Nézőpont Intézet friss közvélemény-kutatása szerint egyébként az előválasztás és a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíció sem tudta érdemben befolyásolni az ellenzéki pártok és a Fidesz támogatottságát. Ahogy a 24.hu írja, a két tábor ugyan elszántabb lett, de köztük a versenyhelyzet nem változott. Ha most vasárnap tartanák a választásokat, a Fidesz a biztos szavazóktól 53, az ellenzék 45 százalékot kapna.

aradi péter

(Kiemelt kép: DIMÉNY ANDRÁS)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version