Nagyvilág
Budapestre jön Patti Smith
Az amerikai énekes-dalszerző október 13-án lép fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, az első ízben megszervezett Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál vendégeként.
Patti Smith a poptörténelem egyik legfontosabb női előadója, emellett író, költő, képzőművész, aki nem fél szót emelni a társadalmi igazságtalanságok és problémák láttán – olvasható a szervezők által az MTI-hez kedden eljuttatott ajánlóban.
Mint írták, első lemeze, az 1975-ben megjelent Horses alapjaiban változtatta meg a New York-i punkrock színteret, ezt az utókor idén azzal honorálta, hogy beválasztotta az albumot a Grammy Hírességek Csarnokába. A Horses jelentőségéről számos kritikus emelte ki, hogy Smith a punk addigi alapvetésének számító három perc/három akkordos hozzáállást elhagyta, az akár önálló versként is helytálló dalszövegeket pedig zsigeri tehetséggel ötvözte a minimalistán egyszerű hangszereléssel.
Több interjúban is utalt rá, mekkora hatással volt életére Arthur Rimbaud költészete, akinek gyerekkori otthonát néhány évvel ezelőtt meg is vásárolta Franciaországban. „Patti Smith megmutatta, mennyi rock and roll van a költészetben, és mennyi költészet van a rock and rollban. Patti Smith egy Rimbaud, Marshall erősítővel” – mondta XVI. Károly Gusztáv svéd király, amikor 2011 augusztusában átadta neki a svéd Polar Zenei Díjat.
A punk keresztanyjaként is emlegetett legendás amerikai előadó első magyarországi koncertjét 1998-ban adta a Sziget fesztiválon.
A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjáról és eseményeiről a www.lisztunnep.hu oldalon találhatók további információk.
mti/ph
(Kiemelt kép: ROBERTO SILVINO – NURPHOTO VIA AFP)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!