Magyarország
A koprodukció a jövő kulcsa
Budapest Process címmel az európai sorozatok finanszírozásának jövőjéről és aktuális kérdéseiről tartanak kétnapos nemzetközi konferenciát csütörtöktől Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban és az Európai Ifjúsági Központban.
A Nemzeti Filmalap (NFI) tájékoztatása szerint a szakmai rendezvény, amelyen magyar filmesek is részt vesznek, esettanulmányai olyan nagy költségvetésű koprodukciós sorozatok lesznek, mint a The Pleasure Principle című lengyel-cseh-ukrán összefogással készült krimisorozat vagy a spanyol-német Ana. Továbbá az All in című thrillert, és az Európai Audiovizuális Obszervatórium piacelemzését is megismerhetik a résztvevők.
Mintegy 60 élvonalbeli filmes részvételével tartandó eseményen az európai filmipart meghatározó finanszírozók képviselői, többek közt a francia CNC, a német ZDF és a spanyol RTVE is megosztják tapasztalataikat és terveiket a tévésorozatok finanszírozásáról és forgalmazásáról.
Az NFI közlése szerint a magyar mozgóképtámogatási rendszer jelentős újdonságaként az NFI tavaly tavasszal hirdette meg a televíziósorozatok támogatási pályázatát. Jelenleg 18 sorozattervet fejlesztenek az alkotók, a Hunyadi és az Aranybulla sorozatok gyártása hamarosan el is kezdődik.
A koprodukcióban való gondolkodás új távlatokat nyit meg a magyar filmipar szereplői számára mind a finanszírozás, mind a forgalmazás terén – idézi a tájékoztató Káel Csabát, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost. Szerinte meglepően izgalmas sorozattervek fejlesztése van folyamatban Magyarországon, megvalósításuk sikeréhez lényegi hozzájárulás lehet a külföldi partnerek beszállása. Mint mondta, a hazai filmesek nemzetközi kapcsolatainak bővítése és az ágazat fejlesztése céljával kezdeményezték a konferenciát, mely lényegi segítséget nyújt abban, hogy a sorozatok európai piacán is megjelenhessenek magyar témájú tartalmakkal.
Bereczki Csaba, az NFI nemzetközi igazgatója, Magyarország képviselője az Eurimages-ban arról beszélt, hogy nemzeti szinten szinte lehetetlen felvenni a versenyt a nagy szolgáltatókkal, ezért összeurópai megoldást kell találni a saját tartalmak finanszírozására és forgalmazására; ennek a folyamatnak az első állomása a Budapest Processnek elnevezett kezdeményezés, amelynek a közeljövőben lesz folytatása más országokban is.
A nemzetközi konferencia az Eurimages, az NFI és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös szervezésében az Európa Tanács magyar elnökségi programja részeként valósul meg.
mti/ph
(Kiemelt kép: SHUTTERSTOCK)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!