Nagyvilág

Akár döntő is lehetne

Published

on

Az utóbbi két döntő vesztese, azaz a Paris Saint-Germain és a Manchester City csap össze egymással a csoportkör második fordulójának keddi játéknapján.

A PSG idegenbeli döntetlennel, a Manchester City 6-3-as, gólzáporos hazai győzelemmel mutatkozott be a főtáblán, amíg azonban az angol bajnok meggyőző formát mutat az elmúlt hetekben – szombaton például a Chelsea-t verte idegenben 1-0-ra –, addig a PSG megnyerte ugyan legutóbbi három meccsét, azokon viszont nem remekelt.

A bombaerős párizsi keret kétszer csak egygólos különbséggel múlta felül az ellenfelét, a francia bajnokság 14. helyén szerénykedő Montpellier ellen pedig csak 2-0-át játszott a hétvégén. Ráadásul, amíg az angoloknál szinte a komplett keret Josep Guardiola vezetőedző rendelkezésére áll, addig kollégája, Mauricio Pochettino eltiltás vagy sérülés miatt a PSG több rutinos játékosára, többek között Sergio Ramosra, Verrattira, Di Maríara vagy Bernatra valószínűleg nem számíthat. Az viszont jó hír lehet, hogy Lionel Messi tegnap már a többiekkel edzett. A bemelegítés során, majd azt követően, a kisebb csoportokban végzett labdás gyakorlatoknál a hatszoros aranylabdás támadó jó hangulatban dolgozott, mozgásán pedig nyoma sem volt annak a kisebb sérülésnek – csontzúzódással bajlódott, amely miatt a legutóbbi két találkozón nem állhatott Pochettino rendelkezésére.

A két edző párbajában előbbi áll jobban: 12 győzelem, öt döntetlen és három vereség a mérlege. A PSG még soha nem győzte le a Cityt – két döntetlen mellett három vereség –, angol csapattal szemben pedig elbukta a legutóbbi három hazai fellépését. A Manchester a BL-ben legutóbb 2019. április 9-én a Tottenhammel szemben maradt alul vendégként – a győztes csapatot éppen Pochettino irányította –, azóta tíz idegenbeli fellépésén maradt veretlen (nyolc győzelem és két döntetlen).

Az A csoport másik találkozóján a RB Leipzig játszik a Club Brugge ellen. A D csoportban a legtöbb BL-meccsel büszkélkedő, 280 találkozónál járó Real Madrid az újonc moldovai Sheriff Tiraspolt fogadja.

mti/ph

(Kiemelt kép: PAUL ELLIS – AFP)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version