Nagyvilág
Kandeláber helyett bazsalikom
Sötétben világító növényeket fejlesztettek az Egyesült Államok műszaki elit egyetemén: a növények képesek tárolni, majd fokozatosan kibocsátani a fényt. Van köztük liliom, százszorszép és bazsalikom is. Egyszer talán komplett utcákat is megvilágíthatnak.
Egy fénykibocsátó növényt akartunk létrehozni, ami olyan részecskéket tartalmaz, amelyek képesek elnyelni a fényt, eltárolni egy ideig, majd fokozatosan kibocsátani azt. Ez egy nagy lépés a növényalapú világítás felé – mondta Michael Strano, az MIT vegyészmérnöke és az új tanulmány társszerzője, amelyet a Science Advances tudományos folyóiratban publikáltak.
A folyóiratból kiderült, hogy a tudósoknak sikerült ilyen részecskéket alkotniuk, amelyeket a növények leveleinek felületén helyeztek el. A növényekben egyfajta kondenzátorok találhatók, ezek fotonok formájában képesek eltárolni a fényt, majd idővel felszabadítani a forrást. A technológia alapvetően a fotolumineszcenciára, pontosabban a foszforeszkálásra épül, amit egy stroncium-aluminát vegyület segítségével valósítottak meg.
A stroncium-aluminát nanorészecskékké alakítható. Az így kapott részecskéket a sérülésektől való védelem érdekében szilícium-dioxiddal vonták be. A kutatók a nanorészecskéket ezek után a növény sztómájába ágyazták. A sztóma a levelek felületén található apró pórusokat, lyukakat takarja, amelyek lehetővé teszik a gázok ki- és bejutását a növény szöveteibe.
A kutatóknak öt különböző növényfajban sikerült megvalósítaniuk a technológiát: a bazsalikomban, a vízitormában, a dohánynövényben, a százszorszépben és thaiföldi elefántfül növényben.
Ha a növényeket minimum 10 másodpercig kitesszük egy LED fényforrásnak, akkor a nanorészecskék több percen keresztül képesek világítani úgy, hogy bármikor újra lehet tölteni a kondenzátorokat. A részecskék nincsenek káros hatással a növényre, amely a foszforeszkálás mellett továbbra is képes fotoszintetizálni és párologtatni. A növények leveleit egyelőre maximum két hétig tudják újratölteni, a részecskék ennyit bírnak, így a széleskörű lakossági felhasználás még várat magára.
haszon/ph
(Kiemelt kép: Seon-Yeong Kwak – MIT)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója