Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Századik győzelmét szerezte

Létrehozva:

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetettben.

A 36 éves pilótának ez pályafutása 100. futamgyőzelme, az idén ötödször nyert, Szocsiban szintén ez volt az ötödik sikere. A legelső versenyét még 2007-ben nyerte, amikor is a pole-ból indulva simán behúzta a Kanadai Nagydíjat.

Hamilton mögött legnagyobb riválisa, az utolsó helyről rajtoló holland Max Verstappen (Red Bull) lett a második, harmadikként pedig a spanyol Carlos Sainz Jr. zárt a Ferrarival. Hamilton ezzel a sikerrel két ponttal vezet Verstappen előtt a világbajnoki pontversenyben.

A rajtot a negyedik helyről startoló Hamilton pocsékul kapta el, az első kanyarokban több pozíciót is veszített, miközben a második kockából kezdő Sainz át tudta venni a vezetést a pole pozícióból induló Lando Norristól (McLaren). Az első kör végén Sainz, Norris, George Russell (Williams) volt az első három sorrendje, Hamilton pedig a hatodik helyért csatázott a spanyol Fernando Alonsóval (Alpine).

Túl a versenytáv felén így Norris volt a legkedvezőbb helyzetben, az előtte száguldó három versenyzőnek még hátra volt a kerékcseréje, Hamilton pedig nagyjából nyolc másodperccel maradt el tőle, miután megelőzte Sainzot.

A hajrá kezdetére, amikor már minden versenyző túl volt a kerékcseréjén, Norris vezetett, Hamilton csaknem két másodperces hátránnyal száguldott másodikként, a harmadik pozíció pedig Sainzé volt.

Hat körrel a leintés előtt elkezdett esni az eső Szocsiban, Hamilton, és a mezőny javarésze pedig a boxba hajtott átmeneti esőgumikért. Norris előnye így magabiztossá vált, de ő a száraz pályára alkalmas gumikon próbált az egyre inkább eleredő esőben végigmenni. A fiatal brit rosszul döntött, hamarosan szinte befordulni sem tudott a kanyarokba, így Hamilton könnyedén megelőzte, majd az addigra már harmadikként száguldó Verstappen, és a mögötte érkezők is elmentek mellette, miközben a boxba hajtott a vizes pályára alkalmas gumikért. Norris végül hetedikként ért célba.

mti

(Kiemelt kép: Vladimir Astapkovich – Sputnik via AFP)

Legnépszerűbb cikkeink