A ketrecharcos és a lánya

Recenzió a Mozinet által forgalmazott Külön falka című filmről.

Egy balhés, börtönviselt apa és időközben kamasszá serdült, vadóc kiskamasz lánya megható egymásratalálását mutatja be Kis Hajni első játékfilmje, a Külön falka, ami a miskolci Cinefest filmszemle közönségdíját is elnyerte.

Elsőre a Leon, a profi, Luc Besson legendás filmje juthat eszükbe róla, amiben a hidegvérű bérgyilkos és a hozzá csapódó árva kislány közt alakul ki valószerűtlenül szeretetteljes, gyöngéd apa-lánya viszony. Kis Hajni megtalálta a saját Jean Reno-Natalie Portman színészpárosát, akik fájdalmas közös tragédiájuk, az édesanya halála ellenére kölcsönös kíváncsisággal és be nem vallott ragaszkodással közelednek egymáshoz. Mindketten lobbanékony, öntörvényű, makacs személyiségek, emiatt sokszor bajba keverednek, nem nehéz meglátni a sorsközösséget bennük. A rendező elég teret ad nekik ahhoz, hogy egymással és önmagukkal is szép lassan rendezzék a viszonyukat, hiszen a személyiségfejlődéshez idő és motiváció is kell, apa és lánya „együtt nőnek fel” a szemünk előtt. Közben végig ott lebeg a fejük fölött a soha ki nem mondott, soha el nem mesélt igazság, hogyan is történt az anya halálával végződő autóbaleset. Várható, hogy ez egyszer csak kibukik és az újra megtalált, törékeny összhangot talán végzetesen feldúlja, ettől van tétje a drámának. 

Csodálatos a filmezés, Nyoszoli Ákos operatőr munkája, ami az érzékeny művészfilmes tekintetet a doku precizitásával és a videofilmezés kreatív kameramozgásaival ötvözi. A Cápa néven ismert, egykori ketrecharcos Dietz Gusztáv szoborszerű arcéle, jegeskék tekintete beleég az emlékezetünkbe, akárcsak filmbéli lánya, Horváth Zorka frufruja alól nevető, szeplős kis arca. Mindketten annyira természetesen léteznek a filmben, hogy nem is hisszük őket színészeknek. A magyar-szlovák koprodukcióban készült dráma bár nem tanítani akar, óhatatlanul megmutat univerzális életigazságokat, mint hogy csak azt lehet szeretni, aki hagyja magát, és egy szülő-gyermek kapcsolatban mindig van esély a javításra, ha legalább az egyik fél megteszi a legnehezebb, első lépést.