Kiemelt hírek

Előválasztás: két újabb támadást hárítottak el

Published

on

A technikai okok miatt leállt előválasztás újraindult a Széll Kálmán téren 2021. Szeptember 20-án | Fotó: Adrián Zoltán

Az egyik szervező naplószerűen közölte, mi is történt a hétvégi leállás során, és hogy mi minden történt azóta.

Szeptember 18-án néhány órával az indulás után le kellett állítani az ellenzéki előválasztást, mert a szervezők szerint ismeretlen eredetű, külső terheléses támadás érte a szervereiket.

A közleményük elején leírják, hogy az aHang nem egy emberi és anyagi infrastruktúrában bővelkedő technológiai vállalat, vagy tech szolgáltató, hanem egy közösségi finanszírozásból fenntartott, igazságosságért és demokráciáért küzdő civil szervezet, amely lelkesedésből és elkötelezettségből fejleszt közösségi részvételi eszközöket.

Mint folytatják: a szervezők és lebonyolítók komoly része közel egy éve erőn felüli befektetést vállal ebben a bonyolult, sokrétű és nagyszabású munkában, jelenleg 24 órás üzemmódban, óriási ellenszélben, immár technológiai hadviseléssel is szembenézve.

Néhány megnyugtató tényt azért máris tudnak közölni a leállással kapcsolatban, például azt, hogy a rendszert ért külső támadások során nem történt behatolás, adatvesztés, adatlopás, kiszivárgás és az előzetesen leadott szavazatok megvannak a rendszerben. Csak azok a voksok veszhettek el, amik épp folyamatban voltak. Ezekkel kapcsolatban később dönt az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB).

A közleményben innentől naplószerűen részletezik az eseményeket. Szeptember 17-én 19 és 21 óra között időszakos, majd 18-án 8 órától fokozatosan erősödő anomáliákat érzékeltek a szerverek működésében, amik aztán a rendszer teljes leállásához vezettek. Minden jel az erőforrások extrém és indokolatlan túlterhelésére mutatott. Elemezték a helyzetet, és mivel a problémát nem tudták egyértelműen azonosítani, a teljes rendszer azonnali elköltöztetése mellett döntöttek. Délután sikerült elérniük egy felsőbb vezetőt a szerverszoba-szolgáltatónál, aki azt közölte, hogy „mégis van a normálistól eltérő külföldi terhelés egy csatornán, ami reálisan megállíthatta a rendszert”.

Szeptember 19-én egyeztetések kezdődtek Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértővel, aki felajánlotta segítségét az ügy kivizsgálásában. Szeptember 20-án újraindult az előválasztási folyamat. Egy nappal később, szeptember 21-án aztán 11 órakor újabb támadást előkészítő tevékenységet észlelt a rendszer. A normál forgalom négyszerese érkezett be, de kárt nem okozott. Szeptember 22-án, azaz tegnap újabb kártékony tevékenységet észlelt a szolgáltató az online szavazási operátorközpont internetes hálózatán, ami rövid kimaradást okozott.

Az ellenzéki pártok a hétvégi meghibásodásról egyébként közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben leírják, szerintük a kormány és személyesen, Orbán Viktor a felelős a terheléses támadásért. Ugyanakkor eddig nem mutattak be bizonyítékot ezen állításuk alátámasztására.

aHang / Aradi Péter

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version