Magyarország

Vasárnapig tart a 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton

Published

on

A Volt egyszer egy Vadnyugat című filmet vetítik a Budapesti Klasszikus Film Maratonon a Szent István téren 2018. szeptember 6-án. | Fotó: MTI / Mohai Balázs

Korda Sándor Az aranyember című, 1918-ban készült némafilmjének vetítésével tegnap este megkezdődött a program az Urániában.

A rendezvénysorozatszabadtéri mozival, frissen felújított magyar és külföldi klasszikusokkal várja a közönséget.

A keddi nyitóest az idén 125 éves filmművészetet és a 120 éves magyar filmet ünnepelte. A Jókai Mór művéből készült alkotás mellett a Lumiere-filmekből összeállított válogatásban soha nem látott minőségben mutatták be az első, Magyarországon készített filmfelvételeket és levetítették az első, megrendezett jeleneteket tartalmazó magyar film, A táncz születéséről készített animációs dokumentumfilmet.

Pascale Andréani, Franciaország magyarországi nagykövete kiemelte: nagy öröm számára, hogy a Lumiere-fivérek alkotásait mutatják be a fesztiválon, hiszen szép szimbóluma ez a két ország, Magyarország és Franciaország közötti erős kulturális kapocsnak. Elmondta: a Lumiere testvérek által egyik elsőként lefilmezett helyszín a Lánchíd volt, 1896-ban.

A nyitóestén ezt filmet is bemutatták Lumiere-filmek válogatásában.

Ráduly György, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója elmondta: nagy öröm számukra, hogy a tavalyi elmaradt fesztivál után egy évvel megrendezhetik a 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton. „A legfontosabb üzenete az idei fesztiválnak az, hogy visszaadják a közönségnek a hitét abban, hogy a mozinak és a moziba járás szokásának van jövője. Megmutassuk, hogy mi hiszünk abban, hogy gyermekeink és unokáink is részesülhetnek abban az élményben, amit a mozi varázsa jelent” – mondta. Kiemelte: több mint 70 film, mintegy száz vetítés, tucatnyi szakmai előadás, iskolai vetítések és gyermekprogramok várják a közönséget az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban, a Budapesti Francia Intézetben és a Szent István téren.

A 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton vetítésein és szakmai előadásain több mint huszonöt nemzetközi szakember vesz részt a Müpa auditóriumában és a Francia Intézetben délelőttönként. Szó lesz filmmegőrzésről, filmtörténetről, restaurálásról, alternatív forgalmazási utakról a koronavírus-járvány alatt és után, a közönség újraépítéséről és a filmarchívumok kreatív feladatairól. Az előadók között lesz a Pathé Alapítvány vezérigazgatója, az olasz, a francia, a dán, a holland, a német, az osztrák, a portugál, a belga, a cseh, a lengyel és a szlovák filmarchívumok képviselői.

Mint elhangzott, a Budapesti Klasszikus Film Maratonon megemlékeznek a közelmúltban elhunyt nagy filmalkotókról, Törőcsik Mariról, Jankovics Marcellről és Tóth Jánosról, továbbá Bertrand Tavernier-ről is, aki a magyar film ismerője és védelmezője volt. Megemlékeznek a 100 éve született Jancsó Miklósról és a 90 éve született Huszárik Zoltánról és Mészáros Mártáról is.

A maraton némafilmes koncertekkel, a hollywoodi magyarok világhírű alkotásaival is várja a vendégeket.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version