Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Nem kegyelmezett a FIFA: zártkaput kaptunk a rasszistának minősített incidensek miatt

Létrehozva:

Fotó: AFP / Kisbenedek Attila

Az MLSZ elítéli a vétkeseket, de nem ért egyet a kollektív büntetéssel.

Az angolok elleni szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség (FIFA).

A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott. A FIFA keddi közlése alapján a fegyelmi bizottság az eset súlyossága miatt hozott ilyen szigorú döntést.

A magyar drukkerek egy csoportja gúnyosan adott hangot a nemtetszésének, amikor a szeptember 2-i, 4–0-s vendégsikerrel zárult mérkőzésen az angol játékosok rasszizmus ellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek. Emellett a hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak és eltorlaszolták a lépcsőket.

Emlékezetes, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány még külön kitért a meccs előtt a szurkolók viselkedésére. Mint mondta, a szurkolói hangulat egy olyan vagyon, amit nem tékozolhat el a gárda, sőt direkt megkérte a drukkereket arra, ne csináljanak butaságot, ne buzizzanak, vagy cigányozzanak, hiszen egy esetleges zárt kapus büntetéssel nehéz helyzetbe kerülne az együttes. A szurkolók mégis megoldották, hogy az imént említett nehéz helyzetbe kerüljön a magyar csapat.

Az angol szövetség (FA) a találkozó másnapján a FIFA-hoz fordult a rendkívül kiábrándítónak nevezett rasszista megnyilvánulások kivizsgálása miatt. A brit ITV és a Sky Sports televíziók riporterei azt állították, láttak és hallottak olyan magyar szurkolókat, akik majomhangok utánzásával gúnyolták a színesbőrű Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet, sőt a Sky Sports felvételeket is mutatott az egyik ilyen nézőről.

Az ügyből kisebb nemzetközi botrány lett, ugyanis még Boris Johnson brit miniszterelnök se állhatta meg szó nélkül. A közösségi oldalán azt írta: „teljesen elfogadhatatlan, hogy az angol játékosoknak rasszista inzultusokat kellett elszenvedniük Magyarországon”. A kormányfő is felszólította a FIFA-t, hogy „tegyen határozott lépéseket a felelősökkel szemben annak érdekében, hogy ezt a fajta gyalázatos magatartást végleg kiirtsák a sportágból”.

A brit miniszterelnök szavaira Szijjártó Péter a magyar diplomáciában egyre ritkábban hallható visszafogottsággal reagált, mint fogalmazott, szerinte egy ilyen súlyos kérdésben el kellene tekinteni a kettős mérce alkalmazásától. „Mindenki láthatta az Európa-bajnokság döntőjét, mindenki láthatta, hogy az angol szurkolók hogyan viselkedtek az olaszokkal, az olasz himnuszt nem is lehetett hallani, úgy fütyültek az angol szurkolók” – mondta a külgazdasági- és külügyminiszter. Aztán megérkezett Schmidt Mária is a vitába: „Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll. Törődjön bele és söprögessen a saját háza táján. Van mit.”

A FIFA közleménye kiemeli, a szervezet továbbra is „határozottan elutasítja a rasszizmus és az erőszak minden formáját, és egyértelműen a zéró tolerancia elvét képviseli az ilyen magatartással szemben a labdarúgásban”.

Az MLSZ honlapján közzétett reakciójában azt írta, álláspontja szerint mélységesen elítélendő azon rendbontók viselkedése, akik a több tízezres tömegtől eltérően, bizonyítottan rasszista módon nyilvánultak meg a Magyarország-Anglia vb-selejtező mérkőzésen a játékosokkal szemben, szeptember elején. A szövetség most várja a mostani döntés részletes indoklását, és annak ismeretében, indokolt esetben fellebbezni fog ellene.

A szervezet kiemeli: a találkozó előtt a szövetség vezetése és maga a csapat is többször kérte a szurkolókat a mindenki által ismert UEFA és FIFA irányelvek figyelembevételére. „Aki tehát a Puskás Aréna lelátóin huhogott, rasszista vagy diszkriminatív módon nyilvánult meg, azzal szemben megállapítható: szándékosan okozott kárt a magyar labdarúgásnak, és ezért a legszigorúbb szankcióra számíthat” – olvasható az mlsz.hu-n.

Az újabb két mérkőzésre vonatkozó zárt kapus döntés kapcsán a szövetség változatlanul úgy gondolja, „egy hatvanezres stadionban jó hangulatot teremtő tömeget és a minden elvárható intézkedést végrehajtó rendező szövetséget ilyen súlyosan, kollektív módon büntetni nem igazságos és kontraproduktív lépés”. Megjegyzik, a szövetség folytatja a megkezdett folyamatot a rendbontók, illetve a nem kívánatos viselkedés távoltartása érdekében, és a korábbi mérkőzésen elkövetett vétségek azonosított szereplői ellen feljelentést tettek.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese következő hazai vb-selejtezőjét október 9-én az albánok ellen vívja.

MTI / Aradi Péter

Legnépszerűbb cikkeink