Kiemelt hírek

Putyin pártja vastagon nyert megint

Published

on

Vlagyimir Putyin orosz elnök leadja szavazatát a helyhatósági, regionális és kormányzóválasztásokon Moszkvában 2017. szeptember 10-én | Fotó: MTI / EPA / Pool / Jurij Kadobnov

A BBC szerint már a szavazás megkezdése előtt voltak szabálytalanságok.

A szavazatok felének összesítése alapján megőrizhette alkotmányozó többségét az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország a parlament alsóházában – derült ki a Központi Választási Bizottság által hétfő hajnalban közölt adatokból.

Az országos pártlistás szavazatok 50,02 százaléka szerint az Egységes Oroszország 46,11 százalékkal vezet. Az egyéni választókörzetekben leadott voksok 50,11 százaléka alapján a párt 85,78 százalékot, vagyis 193 mandátumot szerzett meg a 225-ből.

Ilyen módon, a parlamentbe be nem jutott pártokra leadott szavazatok arányos elosztása alapján a párt több mint 300 mandátumra számíthat a 450-ből, eszerint megőrizte alkotmányozó többségét.

A kommunisták 21,40, a liberális demokraták 8,07, az Igazságos Oroszország – Hazafiak – Az Igazságért pártiak 7,62 százalékon, az Új Emberek pedig 5,97 százalékon állnak a pártlistás szavazás alapján. A parlamenti bejutási küszöb öt százalék.

Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság vezetője kijelentette, hogy a választási bizottság honlapját „példátlan” túlterheléses támadások érték. Ezeknek fele, mint mondta, az Egyesült Államokból, egynegyede Németországból, 10 százaléka Oroszországból, öt százaléka pedig Kínából indult ki.

Pamfilova bejelentette, Oroszország hat régiójában nyolc helyszínen erősítették meg, hogy az urnákba szabálytalan szavazatokat tömtek. A belügyminisztérium súlyos jogsértést nem tapasztalt, 5800 bejelentés érkezett, kevesebb, mint 2016-ban – jelentették. 

Az orosz ellenzéki aktivisták vasárnap számos szabálytalanságról számoltak be, például kényszerszavazásról és előre kitöltött szavazócédulákról, de volt ahol betömték az urnát, és olyan is, hogy egy ember többször akart szavazni – írja a BBC nyomán a Telex. A választási bizottság elutasította a panaszokat, mondván, hogy azok „egy külföldről finanszírozott kampány részét képezik.”

A BBC szerint már a szavazás megkezdése előtt voltak szabálytalanságok. A választók három napot kaptak, hogy leadják voksukat vasárnap estig, ennek oka hivatalosan a járvány volt. Sokak szerint ez a megoldás viszont nem volt átlátható és lehetőséget adott visszaélésekre.

A szabálytalanságok mellett sok ellenzéki politikust és aktivistát kizártak a szavazásról – elsősorban a  börtönben ülő Alekszej Navalnij börtönbe zárt ellenzéki vezető támogatóit. Az orosz szabályok nem teszik lehetővé az indulást büntetett előéletűeknek, márpedig a valódi ellenzéki mozgalmak tagjait az elmúlt hónapokban, ha másért nem, legalább a járványügyi szabályok megsértése miatt elítélték.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version