Kiemelt hírek

Hétvégén tartják az ingyenes Szabihíd-OFF / Our Space fesztivált

Published

on

Rákóczi tér | Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Közösségi reggeli, improvizációs táncszínház, swingkoncert és japándobosok felvonulása is várja a fővárosiakat a hétvégén a Rákóczi téren.

Budapest közösségi-kulturális életében sorsfordító volt 2017 nyara, amikor a Valyo – Város és Folyó Egyesület kezdeményezésére először zárták le az akkor épp felújítás előtt álló Szabadság-hidat, hogy hétvégenként kulturális programok és spontán összejövetelek helyszíne lehessen. Barátságok és szerelmek szövődtek a hídon, ahol esténként az aszfaltra kihurcolt kanapékon, akusztikus gitárzene mellett találkozott egymással a városi ifjúság, de a gyerekektől az idősekig mindenki élvezte a forgalomtól visszafoglalt híd meghitt, emberi idilljét.  

Az idén tízéves Pro Progressione kezdettől fogva a programfelelős: széleskörű kapcsolatrendszereiket mozgatva, amatőr és profi művészeket is bevonva minőségi kulturális tartalmakat tettek a közösségi kezdeményezés mellé. „A pandémia miatt sajnos kimaradt egy év, de az idén úgy gondoltuk, meg kell adnunk a lehetőséget az embereknek és a művészeknek, hogy újra találkozhassanak. Mivel a főváros a Lánchíd mellett nem bírna el most egy másik hídlezárást, a fesztivált áttettük Józsefvárosba. Szerintünk nem a helyszín a legfontosabb, hanem hogy a közterek az emberekhez tartozzanak, ne csak átmenjünk rajtuk, hanem használjuk is őket. A Rákóczi tér központi helyen van, bárhonnan könnyen elérhető, a kerületi városvezetés pedig örült, hogy ide költöztetjük a programokat, és támogatóan a kezdeményezés mellé állt” – mondta el lapunknak a Pro Progressione sajtófőnöke, Kókai Nagy Tímea.

A kétnapos fesztiválon lesznek családi programok, mint a bOdyssey Projekt érintésterápiás kalandtúrája, szabad jógagyakorlás (Acroyoga Jam), és mindenki hozhat elemózsiát a szombati közösségi reggelire. A Willany Leó improvizációs táncszínház előadása, Cserepes Gyula táncművész-koreográfus Táncra fel! közösségtáncoltató projektje és a Taiko Hungary japándobosainak vérpezsdítő felvonulása mellett több zenés program – köztük Salgó Viktória és Birkás Máté előadásában a „Dalok a kanapéról” és a VALAMI SWING koncertje – várja az érdeklődőket, hogy együtt élettel töltsék meg a józsefvárosi köztereket. Eközben Újbudán az Ottlik-kertben a VALYO is szervez programokat, így jön létre most hétvégén virtuálisan a két városrészt összekötő kulturális-közösségi híd, a szabadság égisze alatt.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version